Cserediák

Már egy ideje kiszemeltem magamnak egy nagyon csinos lányt. Hatalmas barna szemei voltak, hosszú sötétbarna haja, s a magassága is az ideáljaim közé tartozott. Az öltözködése is elragadó volt. Aranyos és kedves volt, s számomra a legtündéribb teremtés. De pechemre az a lány JungKookal volt együtt. Alig telt el két teljes hét, hogy az iskolánkba került, máris annak a szépfiúnak az oldalán kötött ki. Egyszerűen nem értettem, riválisomnak éreztem.

Közép-Európából származott és cserediák volt nálunk. Első nap úgy éreztem, hogy kellett nekem, meg akartam magamnak szerezni. Sokszor kérdezősködtem, hogy segítsek-e neki a háziban, vagy esetleg a jegyzeteimet adjam-e neki kölcsön, de mindig azt felelte, hogy JungKookkal tanul. Ez a tanulás egyenlő volt az ágytornával. Egyszerűen undorodtam ettől az egésztől. Mindenkit az ágyába visz. Elég egy mosoly, pár szép és nyálas szó, menő kocsi, drága cuccok, legújabb márkák, és máris mindenki az ölébe táncol.

Reggel nagyon korán keltem, hogy még az esti fellépés előtt egy gyors gyakorlást be tudjak ütemezni, s ezt letudva az iskolába rohantam gyors léptekkel. A próbaterem közel volt, de a gyakorlás elhúzódott, s éppen hogy beértem az első órámra. A szívem gyorsan vert, a víz is kivert és a szuszogásaim is egyre szaporábbak lettek ahogy a pulzusom is plafont verdeste a tanterem küszöbén állva. Mindenki röhögve nézte fáradt és térden támaszkodó alakomat, de azokkal az idegesítő szempárokkal nem is törődve helyezkedtem el a helyemre a kémiaterembe. Az volt az egyetlen egy tanóra, mikor amellett a lány mellett ülhettem. Mindig vártam azt az órát, hiszen voltak közös munkák is.

- Akkor a mai feladat ismét egy páros feladat, amit otthon kell befejeznetek. – kezdett bele a tanárunk az órai feladat felkonferálásával a beléptekor, s amint befejezte a mondandóját, azonnal felemeltem a kezemet és kalimpálni kezdtem – HoSeok neked elnézem, mert ma ott leszel az esti versenyen, majd a jövőhétre befejezitek Mrs. Smithtel. – fejezte be mondanivalóját rám pillantva. Mindenki újból rám kapta tekintetét, mintha valamiféle újdonság hagyta volna el a tanárunk száját. Tátott szájak, hatalmasra tágult szempárok bámulták ülő alakomat, mígnem JungKook be nem lépett és mindent el nem rontott. Pár másodperces hírnevem volt, de az a szemét mint mindig, mindent teljesen tönkretett – Mr. Jeon, el tudná magyarázni nekem és az osztályának azt, hogy miért késett már megint ennyit? – intette beljebb a rémálmomat. Vigyorral az arcán lépett beljebb, és a kémiai partneremet fixírozta, mintha megint a takarítók szertárába akarta volna becsalogatni ebéd szünetben. Utáltam ahogy ránézett, ahogy bánt vele. Meg bírtam volna teljes erőmből fojtani, annyira gyűlöltem – Üljön le. Van még egy szabad hely Sarah mögött. – mutatott mögénk a tanár, majd a megszólított illető még nagyobb vigyorral a képén sasszézott mögénk.
- Este ráérsz? – suttogta a mellettem ülőnek a fiú, de már az idegeim teljesen a pattanásig feszültek.
- Mr. Jeon, késett az órámról, kérem a cserediákunkat ne zavarja! Jó a teljesítménye, szóval még egyszer kérem, hanyagolja az órámon az egyéb szociális és szexuális kérdéseit az irányába. – zárta le az idegesítő gondolatkavalkádokat, ami által egy enyhe vigyor terült szét arcomon, s kuncogni kezdtem. Büszke voltam a tanárunkra, aki nem kímélte azt a gyökeret. Elviselhetetlen és antiszociális személyiségnek tartottam, akinek a lételeme, hogy elcsábítson mindenkit, és azután pedig eldobja minél hamarabb. A focicsapat volt a mindene, annak volt a vezetője, s ámbár remekül játszott, a szurkolók egytől-egyig azon voltak, hogy lefeküdhessenek vele. Undorító volt ahogy a nyálas pofájával jó pofizott mindenkinek és leplezte azt, aki valójában. Hányni tudtam volna tőle.
- HoSeok, ezt beleöntenéd? – szólt hozzám Sarah, akinek a kezében volt az általa elkészített lötty. Hiába volt a kezembe az üvegcse amibe beletöltöttem a megfelelő anyagokat, szegény lány nem merte beleönteni a folyadékot a csőbe. Olyan volt, mintha azt akarta volna, hogy a figyelmem rá szegeződjön, és ne arra az önelégült bunkó hímringyóra. Kedves gesztus volt tőle, így elvettem az átlátszó üveget a kezéből, és a tartóban lévő üvegcsébe öntöttem cseppenként a zöld színű löttyöt addig, amíg az reakcióba nem lépett a szilárd anyaggal.
- Gratulálok! – csattant fel mellettünk Mr. Kim – Az önöké sikerült a legjobban, de kérem, a folyamatot hétfőre tessék megcsinálni! HoSeok, mivel ön holnap úgysem jön iskolába, így ajánlom, hogy ezt most az egyszer időre fejezze be. – mormogott a tanár úr, mintha azt se tudta volna, hogy a szobám teli van füzetekkel, külön jegyzetekkel, minden egyébbel, amivel bejuthatnék a legelitebb egyetemre. A kémia volt a halálom, de az utána lévő biológia is ugyanolyan rémes volt.
A tanár a legrosszabb és legborzalmasabb kisugárzású ember volt. Mindenkit elhordott mindennek, a kis kedvenceinek pedig a seggét nyalta mintha az lett volna számára a legfontosabb, hogy benyaljon a diákoknak. Az első számú célpontja JungKook volt és Sarah. Szánalmas volt az egész.

- Mr. Jung, a mai napon Sarah kisasszonnyal kell egy közös projektet összehoznod a dupla óra keretén belül. – sasszézott mellém a tanár, s a mögöttem állót figyelte – Sarah, idefáradnál Hoseok mellé? – kérdezte meg a tanárunk a lányt, aki mosolyogva ült át a mellettem lévő üres székre. Az arca vöröses színben izzott, s mosolya ezer wattos volt, ahogy a partnerem lett újból. Sokszor gondoltam arra, hogy elhívhatnám randizni, de mindig tartottam attól, hogy elutasítana. Főleg most, hogy kitudódott, hogy tánc versenyekre járok egy ideje. Ez volt az, amit JungKook nem tudott, de én igen. Ez volt az, amire büszke voltam, de mégis frusztrált, hogy egyetlen egy lány sem lehetett az enyém miatta.
- Hoseok... – mondta ki halkan nevemet az újbóli gyakorlati partnerem – Igaz az, hogy este a csarnokban leszel megtalálható a táncverseny miatt? – suttogta fülembe a cserediákunk a kérdését, ami egy csöppet az izgalmat kezdte el égetni mélybarna szemeimbe. Tudtam, hogy JungKook szétrobbant volna legszívesebben a dühtől, de akkor, abban a pillanatban valahogy nem érdekelt a dolog.
- Igen, ma este ott leszek. Éjfél környékén kerülök sorra. – mosolyodtam el, s a tankönyvet kezdtem el bújni. Zavarban voltam tőle, és attól is, hogy nem tudtam miért kérdezhette, de inkább azzal foglalkoztam,a mi ki volt adva. A tanárunk a beszélgetésünk közbe felvázolta az óra menetét, miszerint a fiúknak a könyvet kellett olvasniuk és a lényeget kiemelniük, a lányoknak pedig a gyakorlati kérdéseket kellett megoldaniuk. Jó párost alkottunk, hamar kész lettünk ismét, és a feladatokat jól oldottuk meg. Büszke voltam mind a kettőnk munkájára, de a második biológia óra utáni szünetben legszívesebben megfojtottam volna önmagamat.
Amint kicsengettek, JungKook mellettem teremt és a felsőm nyakába kapaszkodva nekilökött a falnak, majd a nyakamat kezdte el szorongatni a megfojtásom céljából. Fájt, nyögdécseltem szorongó kezei miatt amivel a légcsövemet kezdte el összeroppantani. Alig lehetett leszedni rólam, de végül pár virágfiú haverja leszedte a nyakamról azokat az irritálóan undorító kezeket. A hátamat és a nyakamat megbélyegezve éreztem szorításai által, de igyekeztem a fejemben lévő dühöt azonnal kiűzni.
Kirohantam a tanteremből, és egyenesen az udvarra rohantam, ahol egyedül érezhettem magamat. De ez sem tarthatott sokáig. Valaki a hátam mögé osont, s a derekamnál fogva átölelt. Nem tudtam elképzelni, hogy ki lehetett az, de az a kéz ami a hasamnál volt olyan volt, amit száz meg ezer kéz közül megismertem volna.
- Menj vissza. – utasítottam, de szorongatni kezdett.
- Nem. HoSeok, sajnálom azt amit JungKook tett. Nem volt szép tőle kicsit sem. Tudom, minden félreérthető, de... – kezdett el sírásban kitörni, ahogy a hangja teljesen elcsuklott. Fájt végül úgy megfordulnom, hogy a mellkasomon támasztotta a fejét, és halkan sírni kezdett. Fel akartam vidítani, de közben egyedül akartam lenni azzal a tudattal, hogy minden rendben lesz.
- Ne sírj kérlek. – vontam erősen magamhoz, s karjait hátam közepére csúsztatta és úgy ölelt át szorosan – De kérlek, menj vissza, még a végén megszid téged is JungKook. – kapaszkodtam kezeibe, s lassan kezdtem el leszedni magamról fogását. Kedves dolog volt tőle, de tudtam, ha figyelnek minket, meglátnak bennünket akkor én mehetek a síromat ásni, Sarah pedig az iskola legribancosabb emberének lenne elkönyvelve amiatt ami most történhetne.
Szomorúan, de végül eleresztette a hátamat, s visszasétált az iskola épületébe engem fürkészbe maga mögött. Kedves gesztus volt az amit tett, de nem tudtam volna a szemeibe nézni ezek után ha valaki miattam bántotta volna. Visszamenni nem akartam a következő órára, így az udvaron lévő egyik kis padra leültem. Olyan helyen volt az a pad, ahonnét a tantermet tökéletesen lehetett látni, ahol órám lett volna. Az ablaknál egy unatkozó alakot láttam, aki néhol kikukucskált az ablakon. A felismerés, miszerint Sarah fürkészett onnan, boldog mosolyt csikart rá a képemre. A telefonom csörgése zendített vissza a komor valóságba, és egy szöveges üzenet, amit JungKook írt. Rémisztő volt, de egy igencsak magabiztos mosolyt kényszerített rám.
- Ha ráteszed azt a mocskos mancsodat a csajomra, kitépem a gigádat és megetetem egy vérengző fenevaddal! Ha meglátom, hogy ráteszed a kezed, eltöröm a csontjaidat te lópofájú senki! – olvastam el halkan magamnak a levelet, s felnevettem. Szánalmasnak tartottam, ahogy igyekezett megfélemlíteni. Tudtam, hogy bármire képes, de ha Sarah így döntött, akkor az az ő sara. Én megszerettem azt a lányt, és még ha több ezer kilométer is választana el tőle, képes lennék még akkor is kötődni hozzá, nem keresnék mást.
A gondolataim teljesen felemésztették mivoltomat, s végül újra a telefonom kíméletlen hangja röpített vissza a szörnyű világba. MinKi írt egy üzenetet, hogy este tíz óra tájékán kell elindulnom, hogy a fél tizenegykor rendezett versenyre teljese mértékig beérjek, és még igyak előtte pár pohár italt, mely a hangulatomat is fokozná. Annyira hülyeségnek tartottam, hogy rám erőszakolja az ivást, de nem várhattam el tőle, hogy normális érvekkel vagy gondolatokkal álljon nekem elő. Az neki már a luxuscikkek egyikévé vált már a gimnáziumba kerülésünk óta.
Gyors választ adva neki továbbra is az udvaron dekkoltam, s végül amellett döntöttem, hogy gyakorlok. A telefonomon megkerestem a megfelelő számot, s elindítottam azt. Az izmaim, a lábaim, karjaim, szinte mindenem teljesen egyszerre mozgott. A ritmus átjárta a véremet és minden porcikám teljesen felélénkült. Újra és újra ugyanazokat a lépéssorokat gyakoroltam megállás nélkül, s a kicsengetés előtt pár perccel már az épületbe vettem az irányt. A termek előtt csoszogva, a folyosókon haladva megtaláltam az osztályomat, az immáron kicsengetett, diákoktól hemzsegő átjárókon caplatva, s mindenhol csak az őrült üvöltözéseket sikerült kiszűrnöm.
- Haver, végre már, hogy visszajöttél, lemaradtál a világ legnagyobb durranásáról! – rohant felém ordítozva MinKi, s mögötte egy sírós lány futott, arcát eltakarva. Bárhonnan felismertem volna, így intettem legjobb barátomnak, s elindultam a mellettem elsuhanó lány után. Meg se állt, csak futott az egyik kietlen folyosóig, s a fal mentén lassan lecsúszott, majd guggolva sírt tovább eltemetve az arcát. Gyorsan odarohantam hozzá, s leültem mellé az egyik szekrény elé, majd lassan magamhoz vontam és átöleltem hagyva, hogy a mellkasomnak támasztva adja ki szomorúságát.
- Shhh, mi történt? – szökött ki ajkaim közül ez az apró kérdés, amire hirtelen erősebben kezdett el szorongatni, s a felsőmbe erősen kapaszkodott. Arcát mellkasomba fúrta, s csak zokogott halkan, megállás nélkül, mint akinek a szívét és a lelkét teljesen összezúzták volna porrá. Nem értettem, tisztában se voltam azzal, hogy MinKi mire célozhatott, s Saraht mi érhette. Nem szólt, csak továbbra is a hófehér felsőmet áztatta el könnycseppjeivel, melyek hatalmas foltot festettek pólómra.
- JungKook... – motyogta halkan, mire lassan felkarjaiba kapaszkodtam, s eltoltam magamtól, így a sírástól elmosódott sminkes arcában bájologhattam. Még úgy is gyönyörű volt számomra, mint egy csoda. Nem értettem pontosan a dolgokat, de ha JungKookról volt szó, biztos voltam abban. hogy azt a gyerek ismét valamit nagyon elszúrt, és tönkretett – JungKook megcsókolt egy lányt az osztály előtt. Odament hozzá és megcsókolta én meg arcon csaptam... Fáj a kezem, éget. – hajtotta le a fejét, s ismét egy halk sírás szaladt ki belőle perceken keresztül. A folyosókon már senki nem volt, a csengő már rég zengett a tanóra kezdetét jelezve, de mi csak ültünk, s karjaimban hagytam, hogy a sírást, ami benne volt kiadja, s jobban érezze magát.
A gondolataim kavarogtak, s a kezét, amit felmutatta a csapás végett megfogtam, s lágy csókot hintettem rá ezzel elterelve a fájdalmát, amit önmagának okozott JungKook hülyesége miatt. Lassan de biztosan kezdte mélyebben venni a levegőt és lenyugodni. Szemeiből kicsorduló könnyek enyhültek, majd végül teljesen eltűntek és mosolyogva fürkészte aggódó mivoltomat. Aprócska halovány mosoly ült ki arcomra ahogy azt láttam, hogy megnyugodott.
Percekig mélyen néztünk egymás szemeibe, elvarázsolt tekintetek voltak a mieink. Csillogó szemei teljesen elvették az eszemet, főleg az ajkai végül, mikor arcán végigpillantottam. Újabb perceket töltöttem el résnyire nyílt ajkai vizslatásával, végül csak annyit éreztem, hogy párnái párnáimmal összeforrt. Furcsa volt, hogy megcsókolt, hiszen JungKook miatt sírt, majd én idióta futottam utána úgy, hogy tudom, hogy nem lehet az enyém, hiszen az a típus amelyet én képviselek nem érhet fel hozzá.
- Ne haragudj. – húzódott el tőlem elpirultan. Édes volt, ahogy elvörösödött arcával bámult rám és szemeimbe mélyen belenézett. Sosem tudtam elképzelni ezt a pillanatot és pillantást, de vártam is már erre az egészre. Elengedtem, és szépen, nyugodtan felálltam, magammal húzva gyenge testét. A kezét gyengéden megfogtam, s ujjainkat véletlenül összefűztem. Rámosolyogtam, amit gyönyörű mosolyával nyugtázott s viszonzott – Este ott leszek én is a versenyen, és szurkolni fogok neked minden erőmből. – magabiztos szavakat intézett felém, majd a tanterem felé invitált, ahol az óránk volt. Lomha léptekkel araszolgattunk a folyosón, s végül mikor a terem ajtajához odaértünk, átölelte fáradt mivoltomat – Köszönöm, HoSeok. – motyogta fülembe alig halhatóan, de mégis érthetően édesded hangon. Halkan kopogtatni kezdet, majd a tanár hangját meghalva kivágta az ajtót, és belépet, lényével behúzva engem. Minden szem azonnal ránk szegeződött, s a tanárunk a szemüvegét enyhén leszedte magáról megállapítva azt, hogy csak mi voltunk a két elveszett bárány, akik hiányoztak az óráról – Elnézést tanár úr, de az egyik diákja bunkó volt velem, így ki voltam borulva, és HoSeok utánam jött megvigasztalni, mert őt érdekelte az, hogy mi lehetett a problémám. – pillantott rám és enyhe cinizmussal a hangjában válaszolt a tanár fel nem tett kérdésére.
Megilletődött mosoly került az arcomra, s lassan imbolyogva lépkedtem a helyemre, ahol az a szépfiú ült. Arcáról lerítt az undor, és az is, hogy legszívesebben felkenne a falra, de az is, hogy az udvaron elpáholna a nép előtt, mintha neki lett volna  a legnagyobb gondja az életben azzal, hogy azt hiszi rástartoltam a csajára, aki igazából csak annyira volt neki jó, hogy megdöngessen valaki, aki más az itteni cafkáknál.
Az óra ezután hamar eltelt, és már csak rövidke két órát kellett elviselnünk abban a nyomortanyában, ami az iskolánk volt. Kegyetlen volt ott lennünk, de az utolsó két testnevelés órán dőlt el minden JungKook és köztem. A tanár bejelentette, hogy focizunk, s mily meglepő módon, ismét külön csapatba kerültem azzal a szépfiúval. Tudtam, hogy itt végleg be fogja vetni magát, de ezt ki is használtam ellene.
- Na gyere, itt a labda. Ha kell, kapj el te kis szaros kölyök! – ordítoztam a terem végéről, s amint láttam, hogy közeleg, passzoltam a labdát, hogy még időben kigáncsolhassam. Ezt az örömöt kihasználtam, hogy felém rohant, s a figyelmetlensége hatására másodpercek töredéke alatt zuhant a földre, telibe a parkettának az arcával. Az arcomra önkénytelen vigyor telepedett, és a bensőm szinte már a röhögés szélén táncolt pengeélen.
Nagy nehezen felkelt a padlóról és miután a már hasamat fogó alakomat meglátta, azonnal nekem esett. A bordásfalra felkent és dühítő pillantásokat vetett vigyorgó mivoltomra. Szánalmasnak látott, de valahogy én tartottam őt annak, hiszen amilyen tapló, nem tudná észrevenni, sem ha akarná azt, hogy mennyire meg tudja bántani az embert.Őrült volt, és kegyetlenül erőszakos ha úgy hozta a kedve, de valahogy ez kellett a legtöbb lánynak, hogy elérje azt náluk, hogy nála kössenek ki, egy forró éjszakára, majd egy késő esti utcára kidobásra. Mindenhonnan ezt lehetett hallani, még a nővérem legjobb barátnőjétől is, pedig az a lány minden, de nem egy olyan fajta ember, akit könnyen ágyba lehet csalogatni.
A tanár röhögve nézte végig a bunyónkat, s meg sem próbált volna leállítani minket. Csak nézte azt, ahogy ütlegel JungKook, én pedig ahol csak érem szintén ütöm. Néhol a fogamat a vállába eresztettem mikor épp úgy kapott el, vagy egy gyomrost adtam neki. Nem díjazta kicsit sem, de az igazgató úr végül szétszedett minket és beinvitált az irodájába.
- Csendet! – ordítozott ránk idegesen a sulink fejese – Mégis mi a fene történt veletek?! – förmedt ránk egyre hangosabban. Én legszívesebben telibe röhögtem volna az arcát a dirinek, de nem voltam annyira pofátlan, hiszen ő engedélyezte azt, hogy kihagyhatom a pénteki sulit a verseny miatt – Te, aki az élsportolónk, aki a legmenőbb srác az iskolában, és te, aki a tánc legnagyobb ásza, és éltanuló, hogy engedhetitek ezt meg magatoknak?! – köpködte nekünk a szavakat az igazgató, akit szemlátomást kicsit sem izgatott a köztünk lévő perzselő viszály. Nem válaszoltunk egy ideig a kérdésére, így egyre hangosabb zajokat kezdett el csapni. A szék repült, a váza a földön hevert. Tiszta ideg volt és őrült.

- Rányomult a csajomra! – adott kielégítő választ a bosszús fiú. A diri hitetlenkedve fürkészte alakomat mintha életem legnagyobb bűnét követtem volna el azzal, hogy túlságosan is megkedveltem a cserediák Saraht. A tanár persze rám förmedt, hogy miért mozdultam rá, de ha tudta volna a csókot, nem tudott volna mit mondani. Emiatt természetesen továbbra is engem vont kérdőre, és hibáztatott. Nem érdekelt, nem volt köze semmihez sem, ráadásul Sarah jobbat érdemelt volna egy olyan cicafiúnál mint Jeon Jeong Guk.
- Akkor most elmehettek. Meg ne tudjam, hogy megint rámászol a cserediákunkra! – szúrt szemen szavaival az igazgató, majd elengedett minket. Én nem szóltam vissza, nem is figyeltem rá, csak idegesen fújtattam. Jungkook pedig gyökér módjára vigyorgott. A tesi ezzel a húzással befejeződött, majd mindenki mehetett a maga útjára, azaz haza. Én örültem, hogy így lerendezhettem a dolgot és nem kellett a pofáját bámulnom, nem bírtam volna elviselni ha még az óra végéig és az öltözőben is bámulnom kell és hallgatnom, ahogy minden extra élményét ecseteli amit másokkal töltött. Undorító egy ember, nem érdemli meg azt, hogy szeressék, hogy szeresse egy valaki, aki jobbat és többet érdemel.
Gyorsan hazarohantam, s az estére kezdtem el készülődni. Viszonylag sok időm volt, mégis kevés. A ruháimat összeválogatni sem volt könnyű, hiszen az este nehéz küzdelem lesz, én pedig mindent beleadva nyerni akarok. Az öltözék is számít, a kisugárzás, önbizalom, tánc és a zene. Mindent néznek, összképet alkotva az egész előadásról. Én meg csak igyekszem a legtöbbet nyújtani az egészben, hogy elnyerjem a dicsőséget ami megillet.
Végül mire mindennel elkészültem a tusolásom ideje is elérkezett. Bebattyogtam a fürdőszobába majd miután mindent levetettem magamról a tusolórózsa alá állva forró vizet kezdtem magamra engedni. Tusfürdőt magamra kenve mosakodtam meg, majd miután tisztának éreztem magam, a szőnyegre állva elkezdtem törölközni. Izgultam az este miatt, nagy durranásnak éreztem, és nem tudtam leplezni azt, hogy vártam már nagyon azt, hogy enyém lehessen a legnagyobb táncos cím.
Komótosan felöltöztem, majd a hajamat beállítottam valahogyan, hogy ki is nézzen. S ezek után mikor már teljesen készen voltam, elindultam a földszintre, és a bakancsomat felvéve még egy utolsó pillantást vetettem magamra az előszobai tükörből. A gyomrom már akkor ingázott és már akkor éreztem, hogy valami lesz az este. Nem tudtam se a seggemen maradni, sem pedig a helyemen annyira vágytam már a győzelemre.
Idő volt már, de elindulni már nem bírtam. Magamat nyüstöltem, nyerni akartam, lealázni az ellenségemet, aki akkor lesz az ellenfelem. Tudni akartam milyen érzés mikor elismerik azt amit teszek és csinálok.
Az édesanyám már aludt, édesapám pedig buzgón kezdte felturbózni a hangulatomat. Nem tudtam, hogy neki ennyit érhet az, hogy nyerni akarok, de büszke voltam rá, hogy az utcai táncot kezdte elfogadni. Azt amit a fia csinál, végre el bírta fogadni. Így miután már a hangulatom is az egekbe szökött elhagytam a házunkat, mosolyogva, s erőm teljében győzelemre áhítozva.

Késő éjjel sétáltam az utcán, lángolt bennem a vágy a győzelem iránt azután, hogy a szekrényemnél megcsókolt Sarah. Nem érdekelt, hogy majdnem péppé vert az a cicafiú, s ahogyan az sem érdekelt, hogy azon az estén veszíthettem. Mindenre számítottam.

- Hé haver, várj már meg! – ordítozott MinKi mögülem pár méterre. A szívbaj kerülgetett az üvöltözésétől, de annak örültem, hogy az a gyökér volt aki a lábam alatt volt, és nem egy pacsuli szagú idétlen gazdag kis ficsúr. Újabb hangos beszédére megálltam, és bevártam. Nem siettette a dolgokat, így lajhárléptekkel rohant hozzám. Perceket állva végül a nyakamba ugrott az az idétlen alak, s elkezdett ütögetni – Te fogsz nyerni, és tiéd lesz egyértelműen a csaj. – mondta vigyorogva, de ez volt az, amit nem értettem egyáltalán. Megvártam míg lekászálódik rólam, s elindultunk lassan a csarnokba.
- Nem értem, elmondanád? – fordultam felé érdeklődést mutatva a szavaimban.
- JungKook is részt vesz ezen a versenyen. Mindenki csodálkozott mikor bejelentette, hogy eljön és tarolni fog. – motyogta az orra alatt a híreket. A fejem hirtelen többszörösére nőtt, a testem hőmérséklete háromszorosra volt a megszokottamnak. Rémisztő volt azt hallanom, hogy egy olyan ellenfelem lehet, aki képes lenne a színpadon kitörni a nyakamat, vagy kinyomni a szemeimet csak azért, mert a barátnője képes hozzám szólni és beszélgetni velem. Szánalmasnak tartottam, de közben teljesen érthetőnek. De azt nem fogtam fel, hogy hogyha egy évet van nálunk, hogy kebelezhette be őt.
Ezen remek észrevételeimet elfojtottam, s hatalmas vigyort öltve az arcomra, és önbizalmat sugározva magamból battyogtam tovább az idióta osztálytársam kíséretében, akinek a mániája volt az, hogy végig beszélje az utat. Nem törődtem vele, csak vártam és vártam, hogy eljussak addig a pontig, míg a bebizonyítás végre az enyém lehessen. Minden évben a második voltam, és az első, egy egyetemista srác volt, akivel végül barátságot kötöttem, és ő készített fel erre a párbajra. Maga a srác eléggé ijesztőnek tűnt, de a tavalyi verseny végén bejelentette, hogy befejezi a versenyt, majd hozzám fordult és mosolygott egyet. Végül mikor az öltözőben voltunk, odajött hozzám és mondta, hogy elkezd engem tanítani mindenre amit tud, mert büszke, hogy egy igazán jó táncos van a második helyen.
- Hé, megvagy? – csapot a hátamra a mellettem csoszogó MinKi. A hajamba túrtam és nevetve mosolyodtam el, s ránéztem. Arca hirtelen sápadt lett, és mintha nem ismert volna rám, úgy fürkészett. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek arca látványától. Nevetségesen festett az arca, így a nevetésben törtem ki – Mégis mi olyan vicces? – állt meg s utánam ordítozott mint egy hülye gyerek.
- A fejed, ahogy rám nézel. – ordítoztam vissza neki – De siess, mert itt hagylak és nem látod majd a győzelmemet JungKook ellen. – intettem neki a hátamat mutatva, majd ismét elindultam. Ezt észrevéve természetesen utánam loholt, s az épületig egy szót sem szólt hozzám, csak duzzogott. Magamban kuncogva battyogtam végig az úttesten, majd a csarnok előtt megállva a belépőinket felmutatva tértünk be a verseny helyszínére.
A hely teli volt emberekkel,s az egyik öltöző előtt egy csapat lány hemzsegett akik végig azt kiabálták nyálcsorgató nyavíkolós hangon, hogy JungKook. Eszeveszett undor telepedett rá az arcomra, ahogy ezt mind meghallottam. Úgy éreztem, hogy kér lett megtudnom azt, hogy ő is benevezett, de ha így állunk, és vissza akarja adni nekem a kölcsönt, amit magára vethet, akkor legyen. Bene voltam, de tudtam, hogy mi lehetett a tét, de inkább azt, hogy ki.
- Haver, látod? – mutatott a velünk ellenkező irányba, ahol a tét tárgya volt, Sarah. Arcára egy fél mosoly ült ki a tömeg láttán, s ahogy körbenézett, s megpillantotta hitetlenkedő alakomat, hozzám rohant. Legjobb barátomnak egy szót sem ejtettem az iskolában történtekről, de még így is kellemetlenül éreztem magam, hogy kegyetlen ábrándokba kellett menekülnöm akkor – Na akkor én most mentem, megkeresem a mesteredet. – vigyorodott el MinKi, s elszáguldott tőlünk. Szinte egy csíkot hagyott maga után a gyorsaságával és a szélsebességének hála néhány embert meglökött a közelünkben, s elestek.
- Sok sikert a versenyen. – ölelt át a nálam pár centivel alacsonyabb lány, s egy csókot hintett arcomra. Mámorban úsztam, de tudtam, hogy nem sokáig, hiszen JungKook ismét támadni kezdett engem, és őrjöngve cikázott utánam ordítozva. Vicces volt, ahogy utánam rohangált, és igyekezett elkalapálni, természetesen vagy nem, de sikertelenül. Nem én voltam a hibás, így engem a sok ostobaságáért nem hibáztathatott, de amilyen seggfej, próbált kicsinálni.
Tíz percnyi futkorászás után belefutottam a mesterembe, aki hatalmas vigyorral a képén bámulta vörös arcomat. Nevetett. Őrülten nevetett, mint aki életében nem látott volna engem olyannak, amilyennek akkor voltam. A hátamat kezdte el veregetni, közben mintha rángatózott volna, de ahogy ismertem, nem tűnt hosszú életűnek az a boldogság, ami rajta volt.
- Ne hidd hogy az a nyálgép le fog győzni. – kezdett bele komoly hangnemben. Mindig kedveltem a motivációját, így mindig mikor belekezdett, ámuldozva hallgattam végig az összes szavát, szinte minden hangon, kiejtésen csüngtem – Sokat gyakoroltál, s ámbár kemény ellenfélnek, profinak tűnik, te jobb vagy. És a lány akiről meséltél, lerí, hogy aggódik érted. Kedvel téged, nyerd el a szívét, de amíg nem ti jöttök, menj, beszélj vele, utána újult erővel vágj neki ennek a meccsnek, és játszd le úgy, hogy tudod, hogy mit és kit akarsz. Alázd le azt a kis szépfiút, tudasd vele, hogy megfelelő ellenfél vagy számára, és bármit tesz, te kiállsz ellene, és győzni fogsz. – biztatott szavaival, amik hatására egyenesen Sarah felé vettem az irányt. A lány meglepetten nézett rám, majd kezemre ami csuklója körül pihent jelezvén, hogy velem kellett tartania.

Sétáltunk a folyosókon, majd ki az utcára, ahol a nagy üresség szele tombolt. Egy lelket sem láttunk a nagy sötétségben, de nem is volt nagy probléma. Lassan összefontam ujjainkat, s hagytam hogy a testem hője egyre erősebben nőjön, s éltető szervem dobbanásai egyre fájdalmasabbak legyenek. Arcom barnás árnyalata kisebb pírt öltött magára, s jobbam látszott kétségem, mint eddig bármikor. Elindultunk az egyik közeli padhoz, mely remek kilátást biztosított számunkra a csarnokra, s az azt körülvevő tájra.

- Igazad volt év elején. Jungkooknak csak azért kellettem, hogy valakivel elüsse az idejét aztán mással lehessen. Nem tudom, hogy hogyan és miért, s sajnálom, hogy mindig bunkó voltam, de köszönöm, hogy figyeltél rám és minden páros munkánál jól összedolgozhattunk. – halovány mosollyal az arcán hallatta e szavakat, amik kicsit jól is estek, de el is szomorítottak. Jungkookot gyűlöltem mert kihasználta szegényt, de tudtam, hogy az a mocsok sosem fog megváltozni, bárki is lenne az illető, aki megkérné, hogy legyen másmilyen. Sajnos vele nőttem fel, s tudtam, hogy mi volt a változás oka, meg akarta mutatni, hogy ő a legjobb ember a világon, akinél nincs jobb, akit nem lehet felülmúlni. Bunkó volt és seggfej egész életében – Kedveltem őt, és még mindig nagyon kedvelem, de egész végig te álltál mellettem és mondogattad, hogy nem helyes amit teszek, hogy ne hagyjam magam. Közeleg az év vége, és ráeszméltettél arra, hogy nem mindig az a fontos, hogy azt engedd magad mellé a közeledbe aki ellenállhatatlan... – vett mély lélegzetet s ezután mélyen sötét íriszeimbe nézett. Csillogtak szemei, könnyekről árulkodtak, szomorúságról, s kényszerről, bánatról mely majd felemésztette őt – Nézd, az a csók... – hallgatott el egy rövid időre, majd ismét résnyire nyitotta ajakit s megszólalt – Azért tettem, mert úgy éreztem, hogy végre képes lehetek rá. Minden egyes nap a szüleim mondták, hogy ne higgyek JungKooknak s szedjem magam össze minél hamarabb. Tudod... – ismét elhallgatott, majd halk szuszogásokba kezdve újra nekiesett a beszédbe – Miután elkezdtem járni ide a gimnáziumba, anyuék mondták, hogy véglegesítik az itt tartózkodásunkat. Végleg ideköltöztünk, és mikor nálunk voltál, azt mondták, hogy melletted kellett volna az elejétől fogva lennem, nem amellett a tapló mellett aki csak kihasznált. – fejezte be ennyivel mondandóját. Én csak kitágult pupillákkal fürkésztem a lány összes aprócska kis szavát. Nem tudott rendesen eljutni a tudatomig, hogy miket mondott. Álomnak hittem. Úgy éreztem, teljesen egy másik világba csöppentem amiatt, hogy azokat a szavakat ejtette ki, amikben a szívem legmélyén reménykedtem.
- Hű hát én... – illetődtem meg – Én nem is tudom mit mondhatnék vagy tehetnék – nevettem kínosan. Igazából voltak elképzeléseim mit tehettem volna abban a pillanatban, de egyszerűen maga a tény, hogy minden mellettem szolt teljesen meglepett és boldoggá tett, s ahogyan az is, hogy a pillanat amit együtt töltöttünk szinte örökkévalóságnak tűnt.
- Inkább csak csókolj meg – e szavait hallva elmosolyodtam, s ajkaira tapadva megcsókoltam őt.
Sose hittem volna hogy pont ő lesz az aki csodássá teheti az életemet, a versenyt, a győzelmemet Jeon Jeong Guk felett, s ő lehet az a lány akivel minden egyes pillanatot élvezhetek, boldognak láthatok, és szerethetem életem végéig.
Cserediák volt, végül pedig egy olyan város lakója ahol egy boldog ember minden egyes nap mosolyogva köszön rá, s öleli meg s szenvedélyesen csókolja.
Te vagy a boldogságom forrása Sarah. Örökké.

Begin – Rémálom az esőben

Mikor még gyerek voltam, sok minden érdekelt a természettel kapcsolatban. A fák gyönyörű zöldes lombjai, a fehér felhők száma a kék égen, a zöld mező és a sok állat, amelyek elbújnak a természet lágy ölén, vagy előbújnak a lágy hangokat meghallva.

Egyik este mikor még nagyon kicsi voltam zuhogott az eső, szinte dézsából öntötték, annyira esett. De emellett dörgött és villámlott is. Rettenetes volt ahogy a zaj szinte betöltötte a kint uraló időt, ami általában halk szokott lenni. Aludtam de mindent hallottam, reszkettem a hidegtől, s üvöltöztem attól, amit akkor láttam az álmomban először. Rémisztő volt.

A szüleim öt éves koromban elváltak, s apámhoz kerültem, ő lett a gyámom, hiszen édesanyám alkalmatlannak bizonyult egy gyerek felneveléséhez, s ezt meg is értettem, mikor azt a kort töltöttem be, mikor már tudhattam az incidensről. Eleinte még jó volt a viszonyunk, de hét évesen az első rémálmom óta minden megváltozott. Berohant a szobámba a második eset után, majd kitoloncolt a fagyos, hideg utcára mint egy rabot aki készült volna gyilkolni.

Őrjöngött napokig, engem pedig egy idős házaspár bevitt a kórházba mikor észrevették, hogy kint ülök az út szélén, s ők pedig akkor kocsikáztak hazafele. Hetekig bent feküdtem, annyira beteg voltam. Gyógyszeres kezeléseket kaptam, infúziót, meleg ételt és italt, vastag ágyneműt. Szörnyen rettegtem hazamenni körülbelül két hónap után, és ugyanúgy féltem egyedül lenni s iskolába menni, hisz tudtam, hogy az eset után biztos célpont lehetek a többiek számára a szívatós listában.

Még a kórházban ismerkedtem meg MinGivel, akivel azóta is tartom a kapcsolatot, és egy suliba is kerültünk utána, s egy osztályba is végül. Kedves lány, mindig mikor szarban vagyok megment, majd lecsessz és röhög egy jót rajtam és a történteken. De sosem zavart. Mindenki azt hiszi, hogy van köztünk valami, hisz mindig együtt lógunk, de semmi sincs. És sosem lesz.

- Mi van már megint veled te nyúl? – röhögve szólt az ablakon kibámuló alakomhoz az utolsó tanóránk előtt. Az eső ismét ijesztően zuhogott, hideg is volt a tavaszi időjáráshoz képest. Nagyon féltem – Nyugi, nem lesz semmi gond, este ott alszok nálatok ha akarod. Holnap szombat, jobb idő lesz meglásd. – nyugtatgatott le gyengéd hangjával, s vállamra helyezte tenyerét. Ahogy megéreztem simogatását, keze érintését, tapintását vállamon, rákaptam tekintetemet és megfogtam a kezét.

- Nem arról van szó, hogy nem tudnék egyedül meglenni otthon, csak az apám. Legutóbbi alkalommal mikor ilyen idő volt, szó nélkül átvitt hozzátok, mintha egy terhet viselne magán. Nem tudja megérteni, hogy mennyire félek ettől az időtől, és attól, amit álmodok ilyenkor. És ez zavar igazán. –  hunytam le szemeimet, de a villámok, s a dörgés azonnal arra késztetett, hogy nyissam ki. Szerencsémre Minie sosem volt olyan aki ilyenkor kiröhögött volna, büszke voltam arra, hogy a több mint tíz éves barátságunk mindent átvészel, még ezt is. A rémálmaimat is. Mindent egytől-egyig teljesen.

- Átmegyek. Viszek nasit, rendelünk pizzát, egészségtelen dolgokat eszünk és cukros üdítőket iszunk, pár nyálas és romantikus béna film keretén belül, amiket mind a ketten nagyon utálunk. Rendben? – ült rá a padomra s biztató szavakat intézett felém. Jól esett az, hogy gondolt rám, de féltem attól,  hogy újra megtörténhet és ennek ő lehet a szemtanúja – Ne legyél nyuszi. Minden rendben lesz. Ha kell reggelig fent leszünk és utána alszunk majd. – mosolyodott el továbbra is aggódó arcomat fürkészve. Ezeknek a szavaknak köszönhetően sikerült az iskolát teljes nyugalomban átvészelnem. Az utolsó tanóra unalmasnak és laposak bizonyult, semmi érdekes nem volt benne. Untam az egészet.

Kicsengetés után gyorsan bedobtuk a táskáinkba a tankönyveinket meg a füzeteinket, s a tanterem kijáratához vezető úthoz siettünk, ám a tanár azonnal megszólított minket.

- Mr. Jeon és Mrs. Park, kérem vigyázzanak hazafele, és szóljanak amint hazaértek. – Mr. Kim aggódó hangja felemésztette a bennem rejlő félelmet. Tudott az esetről, ő az édesanyám új férje, s mindenről tud ami velem történik. Szerencsémre nem szokott beköpni anyámnak és nem kezd el hisztizni mindenért mint az apám. Megfelelő ember, el tudom viselni – Komolyra fordítva a szót, tényleg vigyázzatok magatokra és hívjatok amint hazaértetek. Akár Minienél lesztek akár nálatok, rendben? – szólt hozzánk utoljára már a legnyugodtabb hangján. Bírtam, hogy két külön személyisége volt velünk szemben. Az aggódó férfi aki segíteni akar az ügyemen, s a keménykezű tanár, aki ha parancsol, senki sem ellenkezhet vele szemben.

- Úgy lesz, de most megyünk. Köszönöm az aggódásod, de minden rendben lesz. – intettem Mr. Kimnek, majd elhagytam az osztályt, követve az előttem hangosan telefonáló lányt – Itt van már a bátyád? – szóltam hozzá, miután a készüléket elemelte a fülétől. Halk választ adva bólintott egyet, majd az utcára vezető útszakaszon, a zuhogó esőbe tértünk. Az ég kékes árnyalatát a szürkés feketés felsők váltották fel, ijesztő és mogorva képet adva a tájról.

- Gyertek, még a végén mindenki itt ragad. – szólított le minket Jimin, Minie bátyja, aki a patkánál leparkolva várta, hogy bemásszunk a hátsó ülésekre a kocsijában – Nem kérdezem meg, hogy milyen volt a suli. Majd holnap elmondjátok a mai napot. Jungkookékhoz viszlek titeket. Húgi, a cuccaidat átvittem, vittem mindent amit reggel felírtál egy cetlire nekem. – mosolyodott el a kormányt tartó ember, majd a gázra taposva elindult, hogy hazavigyen bennünket. Az első lámpánál szidta a világot, hogy a sportkocsijának baja lesz az időjárás miatt, de minden eshetőségnél amikor lehetősége volt, begyorsított, így hamarabb haza tudott szállítani minket. A házunk előtt közvetlen leparkolva szálltunk ki a járműből, s azonnal a fedett bejárati ajtóhoz szaladtunk, ahol a kulcsot a megfelelő kulcslyukba helyezve szinte betörtünk az épületbe. Jimint egy apró intéssel elintézve hagytuk, hogy a saját dolgát intézze, mi pedig a miénket.

A táskáinkat a bejárati ajtó melletti komódra ledobtuk, és a cipőinket pedig a száraz szőnyegre helyeztük. Papucsot vettünk lábainkra, s becsoszogtunk a szobámba, ahol már minden megvolt. Jimin gondosan az ágyamra dobálta a zacskókat, és a földre helyezte az italokat, természetesen az asztalon két poharat is elhelyezett nekünk. Volt bejárása hozzánk, hiszen kapott kulcsot apámtól, s MinGi is. Ennyivel meg lettek hálálva, hogy törődtek velem, és nem raktak ki minden egyes alkalommal, mikor nem voltam remek hangulatomban.
- Akkor szerintem először kajáljunk rendesen. Láttam futólag szendvicseket az asztalon a konyhában. Apudnak szóltál, hogy jövök? – pillantott rám bal szemöldökét felhúzva. Hümmögéssel egybekötött bólogatással válaszoltam neki, jelezve, hogy nem lesz semmi gond abból, hogy nálunk alszik. Erre csak mosolyogni tudott, majd a csuklómat megragadta és levágtatott velem a konyhába, ahol a kedvenc feltétes szendvicseink hevertek egy tálcán. Rögtön az első szendvicset megpillantva lecsaptunk, s elkezdtük falatozgatni.
- Én jól laktam. – két hatalmas szendvics megevése után gyenge szusszanással jelentettem ki, ami legjobb barátom arcára is ugyanolyan piszkos mosolyt csalt mint az enyémre. Nyugisan felsétáltunk az emeletre, ahol újból a szobámat vettük célba.
- Van még öt óránk estig. Mit csináljunk? – érdeklődött a lány kicsit aggodalmasan. Kellemes érzés kerített hatalmába MinGit illetőleg, hiszen mióta az eszemet tudom, ezekben az időkben mindig számíthattam rá. Remek barát.
- Szerintem dumáljunk. – kezdtem bele az egészbe. Volt egy pár dolog amiről akartam volna beszélni vele – Láttam, hogy egész jól kijössz az új sráccal. Ismered valahonnan? – érdeklődtem felőle. Kicsit zavart, hogy nem csak én voltam fontos ember az életében, de nem foszthattam meg a boldogságtól.
- Emlékszel mikor a kórházban meséltem egy fiúról, aki kimentett engem mielőtt még a kocsiban ragadtam volna? – bólogattam kérdésére – Ő volt az. Ő húzott ki onnan anno. – felelte arcomat fürkészve. Természetesen megértettem azt, hogy kicsit ki volt akadva, de mégis örültem annak a ténynek, hogy jobban össze volt szedve mint én bármikor – Na nézzünk filmet, még van egy csomó időnk estig. – sürgetett legjobb barátom, aki hatalmas vigyorral az arcán kapott elő egy DVD-t az egyik táskájából amit a bátyja hozott át hozzánk. Valamilyen romantikus film volt, amit tényleg utáltunk. Ironikus volt, hiszen gyerekként szerettük azokat nézni, most pedig már ott tartunk, hogy amint meglátunk egy romantikus filmet valamelyik bolt polcán, azonnal átgondoljuk, hogy megnézzük-e vagy inkább hanyagoljuk mert a mi szintünk hozzá túl alacsony.
- Szerintem, az a másik nyálas jobb lesz ami a bal kezedben van. – mutattam rá az egyik csókolózó párocskával bélyegző DVD tokra. Azonnal elvigyorodott amint meglátta, s semmit sem szólva betette a kis törékeny lejátszóba – Amíg keresed a lejátszást rajta, addig megnézem hogy van-e még valamilyen nasi azon kívül amit Jimin hozott. – suhantam le a konyhába a nassolni valós szekrényhez, majd egy laza mozdulattal annak ajtaját kinyitottam. Sok édesség volt ott amit nem tudtam, hogy vettek a szüleim, de nem is izgatott, a nevem volt rajta egy csomón, így tudtam, hogy azokat akkor ehetem meg mikor megkívánnám a nap bármelyik szakaszában.
Mikor visszamentem a szobámba, Minie már az ágyamon ült, s várta, hogy mikor tolom oda magamat mellé, hogy elkezdhessük a filmet. A lejátszásra kattintva elindult életünk legnyálasabbnak vélt romantikus filmje, amit a világon a legjobban utáltunk. Sok érzelem, túlfűtött romantika, s nyálas szavak melytől a normális ember a falra mászik, de az abnormális pont ezekre vágyik.
Csak néztük, s néztük, de egyikünk figyelmét se tudta lekötni, annyira gáz volt.
- JungKook... – szólított meg Minie – Gondoltál már arra, hogy legyen barátnőd? – érdeklődött kicsit félénken. Teljesen ugyanazt mondta el, ami a filmben elhangzott, de szerencsére szappanopera és drámamentesen.
- Igazából kiszakadva ebből az ócska filmből... Igen. – adtam kielégítő választ. Nem volt ínyemre a film, de a kérdés annál inkább az volt. Sosem mondtam el neki, hisz megvolt a maga problémája, a maga élete, de időközben nagyon is beleszerettem. Remek lány, s mindig minden egyes nap amit vele sikerült eltöltenem, hihetetlen volt.
Egyik nap a suliba délutáni foglalkozáson kellett bent maradnunk, ilyen elzáráson, mert ócsároltuk az egyik tanárt, így mind a kettőnket a diri figyelt két órán keresztül. Akkor hihetetlen közel kerültünk egymáshoz. Az volt az a nap, mikor éreztem, hogy a barátság az én részemről csak egy álca lehet, semmi más.
- Értem. Remélem az a lány boldog lehet majd akkor, mikor megtudja ha még nem mondtad el neki. – mosolygott rám halovány gyengeséggel. Nem értettem, de csak mosolyogtam kívánságára. Igazából, ő volt az, de féltem, hiszen ő már tapasztalt, én pedig inkább az a fajta voltam egész életemben, aki addig keresett így végül meg nem találta azt amit keresett.
- Ne legyél lehangolt kérlek... – öleltem át a mellettem ülőt, akinek teste kezdett felélénkülni. Mellkasomba fúrta arcát, felsőmbe kapaszkodva hunyta le a szemét, s hallgatta azt az ósdi filmet amit gyerekkorunk óta vagy százszor megnéztünk már együtt a családunkkal... Már akik maradtak nekünk.
A film végére teljesen elfeledkeztem az időről, s csak arra gondoltam, hogy ne sérüljön meg általam szegény lány, hogy ne bántsam a szavaimmal, és ne legyen felszínes az összes dolog, amit valaha tettem.
A kinti szél újra felélénkült, s elmémben ködös felső kezdett el kialakulni a félelemtől. Borzalmas volt hallanom a sok faág zörgését, a kinti zajt elnyomó zuhatagot. Még csak öt óra volt, de teljesen azt lehetett látni mintha késő éjjel lett volna.
- Jól vagy? – suttogta a lány.
- Kezdek parázni. – adtam egyszerű választ kérdésére, s természetesen hangomból is érződött az a gyávaság, amit éreztem. Szörnyű volt. Puszta gondolata megfélemlített és összeroskadtatott.
- Van még pár óránk. Minden rendben lesz. – nyugtatgatott szavaival, amit sikerült is egyhamar elérnie. Nem dog volt számomra Park MinGi, hanem egy megmentő, aki tudta, hogy mivel lehet visszahozni az életbe úgy, hogy ne történjen semmi probléma. Ez volt az, amiért még jobban kedveltem, de inkább már szerettem őt.
Unalmunkban ezután egy horrorfilmet raktunk be a lejátszóba. Az sem volt valami izgalmas vagy érdekes. Százszor láttuk már azt is, de ebben az időben azért még ijesztőbb volt mint eddig bármikor.
A film ment, én pedig éreztem, hogy a hideg is kirázza bőrömet. Nagyon megijedtem bizonyos részeknél, amiknél sosem volt szokásom, s ezt Minie is látta. Egy szó nélkül nyúlt a kapcsolóhoz s állította meg a filmet. Az arcom eltorzult képét meglátva megriadt. Tudtam, hogy nem viccelődne ilyennel, de mégis teljesen megrémült meglátva mivoltomat.
- Jól van, akkor szerintem most menjünk el fürdeni. – utasított, majd elkezdett lökdösni az említett helyiség felé – A cuccaidat bedobom majd, te csak tusolj le nyugodtan, utánad pedig megyek majd én. – ismertette velem az elkövetkezendő másfél órát. Miután sikeresen fejre estem a fürdőben gyors felálltam, s levetettem a ruháimat, majd a tusoló rózsa alá álltam. Hagytam, hogy végig folyjon rajtam az átlátszó folyadék, s megtisztítsa a gőze a lelkemet. Annyira feszélyezett voltam, s ostoba – Meghoztam a cuccaidat. Lerakom a székre. – suttogta Minie, majd azonnal hallottam az ajtó csukódását jelezve, hogy távozott a gőzölgő helyiségből.
Nyugodtság telepedett szívemre ahogy ismét egyedül lehettem a négy fal között. Nyugodt voltam, teljes mértékig kiegyensúlyozott. A külső zajok nem érdekeltek ahogy az sem bármikor beüthetett volna bármilyen baj. Nyugalomban tusoltam, mosakodtam majd törölköztem. Végül a pizsamámnak bélyegzett fekete pólómat felvettem, s egy bokszert is mellé magamra erőszakoltam.
Kisétáltam a gőztengerből, majd MinGi felé vettem az irányt, aki a szobámban vette le a ruháit, s törölközőben flangált  össze-vissza. Amint észrevette a küszöbön kirajzolódó alakomat berohant a fürdőszobába s dúdolgatva tusolt.
Az a másfél óra tényleg másfél óra volt. Majdnem egy órán keresztül áztatta magát MinGi, s ezen kívül hajat szárított, megtörölközött és felöltözött pizsamába. Meg kell hagyjam, bírtam mindig mikor nem nyaggatott akkor mikor fürdött. Olyankor mindig a boldogság apró morzsái látszódtak az arcomon, hogy egy kicsit is, de nyugodt környezetben lehetek. Természetesen azt se élvezhettem mindig sokáig, ám ebben az időben teljesen rám fért az, hogy kicsit egyedül lehessek a gondolataimmal, s a félelmeimmel.
- Na kész vagyok. – jött be mosolyogva Minie a szobámba, s lecsüccsent mellém a puha ágyamra. Egy lemez volt a kezében, amit nem tudtam hogy honnan szedhetett elő, de nem is érdekelt. Csak a film címe volt az, ami lekötött. Az a film, amit ilyen idősen, ilyen időjárásban akartunk megnézni.
A szemeim felcsillantak, s azonnal kivettem a kezéből a filmet tartalmazó tárgyat, majd a lejátszóba helyeztem. A távirányítóval elindítottam a tartalmát, s csillogó, rémületről árulkodó tekintettel fürkésztem a filmet, ami számomra még sem volt annyira vészes, mint amennyire hihettem volna.
A film közepén láttam, hogy Minie elaludt, így fogtam a DVD-t amit néztünk, s kikapcsoltam azt. Édesdeden aludt az ágyamban, s lassan kihúztam alóla a takarómat majd ráterítettem. Csak nyöszörgött és mozgolódott, de végül megállapodott egy pózban.
A példáját követtem, s én is elmentem aludni. Korom feketeség volt a szobámba, az ablak közvetlenül az egyik kinti fára nyílt, s dörömbölt néhol a villámok pedig teljesen beterítették a szobámat. Már akkor éreztem, hogy valami nem lehet rendben, és nincs is.
Az álmosság hamar a hatalmába kerített, ami nem volt meglepő, hiszen álmos voltam, de mégsem annyira, hogy azonnal álomba szenderüljek.

Sétáltam az utcán korom sötétben éjféltájt. Az eső zuhogott, a levegő nyirkos volt, s egy helyen volt valamiféle épület mely ki volt világítva, bent pedig égett a lámpa. Egy zongora volt bent, s egy üres vászon. A vászon mellett rengeteg festék hevert, rengeteg ecsettel kiegészítve. Az épületben egy zongora volt, mely el volt hanyagolva, állt ott mellette egy kislámpa, mely remek fényt biztosított a vászonra és a hozzátartozó tárgyakra is.
Lassan besétáltam a kivilágított helyiségbe, majd a festőeszközökhöz battyogtam. Az ecsetek sorban egymás mellett voltak rajta egy kis asztalkán, s mellette vagy húszféle színű festék pihent szárazon a tartójában. Egy kis műanyag dobozban volt egy kevéske kis víz, mely sötét színben pompázott. Fél másodpercnyi képszakadás után a kezemben volt az ecset, s a vásznon valamiféle képet kezdtem el rajzolni. A vihar egyre durvábban dörömbölt és egyre ijesztőbben siklott végig az épületben a vágy a halálra. Irdatlan mennyiségű félelem uralta a légkört, amit tetézett a festmény, melyet őrült módjára készítettem.

- Mégis mi ez? – szólaltam fel, ahogy egy hollót pillantottam meg a zongorán ücsörögni. Az ajtó zárva volt, az ablakok szintén, s egy aprócska kis rés sem volt rajta a kirakat épületén. Csendesen ült, s engem fürkészett szüntelenül. Szemeiben lángok gyúltak, majd károgásban kitörve kirepült abból a házból, melyben benne voltam.

Újból a vászonra vetettem pillantásaimat, melyen a festményem majdhogynem kész változata volt rajta. Csodálkozás ült ki arcomra, ahogy végigsiklott sötét íriszeim a színeken, s végezetül egy alakot fedeztem fel rajta. Valahogy az elmémben kirajzolódó figura ismerősnek tűnt, de mégsem tudtam annak látni. Rémisztő volt, ahogy precízen minden ecsetvonást megválogattam. Furcsálltam viszont, hogy a holló ismét feltűnt, ám másképpen.

A ház égni kezdett, az eső szüntelenül ömlött a sötét égből, és minden teljesen érthetetlenné kezdett el válni. Minden sötét volt, majd fényes, s ismét sötét. A falon egy holló képét láttam, a festményemet szinte átitatta az esővíz, és az egész helységben újabb rémségeket fedeztem fel. Kirohantam onnan, majd futni kezdtem egy olyan irány felé, mely nem tűnt vészesnek. Percekkel később, de lehet kevesebb is volt, ugyanabba az épületbe bukkantam, melyben benne voltam, és nyugisan festegettem. Ordítoztam magamnak, hogy meneküljek, de semmit se hallottam.

Egy pillanatnyi szünetet sem tartottam, csak kiabáltam, ordítoztam mindent amit tudtam, hívogattam magamat, a bátyámat, bárkit, csakhogy meghalljam önmagamat. Az útközepén végül sikerült annyi energiát összeszednem, hogy hangosabban ordítsak, s arra felfigyelt az alteregóm. Az arcomról, vagyis az arcáról azonnal lerítt az az érzés, amit én is éreztem.

Egy kocsi elhajtott mellettem, s nekiment egy másik autónak, s utána nekirohant az épületnek, ami azonnal lángokba tört ki. A kocsi kereke felém gurult, s mintha egy szellem lettem volna, átsiklott lábamon. Rémület kergette félelem kerített hatalmába. s a lángok ennek az érzésnek a felhasználásával egyre nagyobb és féktelenebb lett.

Őrülten elkezdtem rohanni, s egy fénycsóva hatalmas csattanással zárta el a lényemet, majd egy óriási villámcsapás lendített el valahová... Messzire.

Szemeim kipattantak, s egy hatalmas ordítozás közepette a mellettem nyugodtan fekvő lányt felriasztottam. Pilláit fáradtan rám szegezte, s hirtelen félelem ült ki csodás arcára, ahogy félelemtől és ijedtségtől árulkodó arcomat meglátta. Nem szólalt meg, csak lassan hozzám bújt. Átöleltem, ám ez az idill is csak addig tarthatott mígnem a villámok újra le nem sújtottak.
Őrült módjára pattantam ki az ágyból s kirohantam a szobámból a földszintre, ahol az ajtón kitörtem. Minden mocskos volt, vizes. A talpam alatt a víz felcsapott a bokámra, de ezzel semmit se törődtem. Menekültem.
- JungKook! – üvöltözött Minie utánam, de nem törődtem vele. Az út közepére rohantam, s végül csak annyit éreztem, hogy a testem csattan egyet, szilánkok hangja verődtek hallójáratomba, majd alakom egyszer csak az úton hever. Szemeim még haloványan érezték a fényt, hallójáratom gyengén érzékelte a hangokat. Keserű volt az egész, magányos és semleges. Olyan volt, amilyennek akkor éreztem. Az álmom beteljesült.
Minie üvöltözött, a sofőr a mentősöket hívta, de csak halványan hallottam minden egyes szót. A kérlelés övezte körül testemet, a melegséget a fagy váltotta fel, s a látásom teljesen elsötétült.
- Ne hagyj itt, kérlek! Szeretlek JungKook. Szeretlek! – kezei melegét lágyan érezve még próbáltam életjelet mutatni, valamit, amivel el kellett volna számolnom már mióta.
- Én is té... – utolsó leheletemmel igyekeztem kimondani a búcsú szavaimat, ám nem sikerült, végleg odavesztem.
Rémálom, mely végül szép véget ért az esőben, Vele...

Romantikus Karácsony

Ez volt a harmadik év, hogy együtt ünnepeljük a karácsonyt, de egy párként mégis csak ez volt nekünk az első. Hihetetlen volt az, ahogy egy párt kezdetünk alkotni. Mióta megismertem vonzott a tekintete és a kiállása. Ő maga volt a megtestesült gyönyör és csodálat számomra. Egy megszokott napon, a hosszúra nyúló próba után elhívott vacsorázni, hogy a többiek magukról gondoskodjanak otthon, s a lélegzetelállító vacsora után elvitt a folyóhoz sétálni, ami hihetetlenül gyönyörű volt. Még a napfelkeltében is, amit megvártunk. Akkor hangzott el az a mondat, amit sohasem tudnék elfelejteni; Jin, lennél a párom? Őrületes volt, ahogy kimondta ezt a pár szót, s a szívem hihetetlen nagyot dobbant. Vágytam ezekre a szavakra, azt akartam, hogy végre az érzéseim beteljesüljenek.

Mint minden egyes nap, a mai sem volt másmilyen. Reggel korán felkeltem és kicsoszogtam a konyhába, ahol a megszokott kávékat elkészítettem a többieknek. Problémába voltam, hisz nem tudtam, hogy Jimin és Suga mennyire maradtak józan állapotba, és mennyire lehetnek másnaposak. Sokszor nehezen hiszem el, hogy az ünnepek alkalmával ők ketten lerészegednek és felszednek néhány csajt, majd valahol elintézik a dolgaikat. Nem tudtam sosem elképzelni, de Nam miatt végképp.

A kávékat egy tiszta tálcára helyeztem, cukorral, tejszínhabbal és tejjel, majd sorjában mindenki szobájába besasszéztam, Volt akinek erős kávét hagytam az éjjeli szekrényén, volt akinek hagytam hozzá cukrot, esetlegesen öntöttem az italába tejet. Mindenki durmolt, nagyon jól aludt. Keserves volt önmagamat azzal szembesítenem, hogy még ezen a csodás napon is szörnyen korán tudtam felkelni, pedig az igazak álmát aludva azt hittem, hogy kivételes lehet ez az alkalom.

Visszaérve a konyhába, nekiálltam a reggeli elkészítésének. Mindenkinek a megszokottól eltérőt, de mégis ugyanazt készítettem. A pult teli volt szeméttel, tálcákkal és a tűzhely pedig különböző serpenyőkkel volt ellepve. Szörnyen sok mosogatni valót hagytam magam körül.

- Mit készítesz Kicsim? – búgta fülembe édes hangon Namjoon, miközben hátulról átölelt. Aprócska mosoly ült ki az arcomra, s a serpenyőt pár másodpercre a megfelelő helyére raktam. Megfordultam és egy apró csókot hintettem dús párnáira. Válaszul egy halovány mosolyt kaptam, mely után elengedett és hagyta, hogy a reggeli teendőimet elvégezzem.

- Mindenkinek a megszokottat készítem, csak kicsikét másképpen. – mosolyodtam el szavaim kimondása közben. Hátam közepén éreztem Namjoon szüntelen csillogó szempárjának égetően bizsergető érzését, s ez arra sarkallt, hogy elkalandozzak

Az első alkalmunk két héttel azután volt, hogy megkért, hogy alkossak vele egy párt. Hihetetlen volt, ahogy hozzám ért, és a vágy csak úgy sugárzott belőle. Vigyázott rám, óvatos volt és igyekezett a leggyengédebben közeledni hozzám, hogy a fájdalmat is elkerülje. Olyan volt mint egy álom. Ő maga számomra az álom, s úgy érzem, hogy ez az érzés teljes mértékig kölcsönös.
Lassacskán a reggeliket elkészítettem, s az asztalra helyeztem a megfelelő helyekre. Mindenkinek megvolt a megszokott helye, így nem volt nagy probléma az, hogy elhelyezzem az étkeket. Kedvesem hatalmas, édes mosollyal az arcán fürkészte sürgő-forgó alakomat, s miután rászánta magát, szó nélkül elment, és mindenkinek szólt, hogy reggelizünk. Büszke voltam rá, hogy ennyivel segített nekem, s mindig is az voltam, mikor ezt az apróságot megtette értem.
Mindenki fáradtan és álmosan kicsoszogott az étkezőbe, s ugyanilyen lelkesedéssel leültek reggelizni. Bosszantó volt az, hogy ezen a csodás napon is ilyen fapofával vágtak neki a napnak, de nem tehettem mást, csak tűrtem.
- Nos, akkor kinek mi a terve a mai csodás napra? – hatalmas mosollyal az arcán kérdezett meg mindannyiunkat Namjoon. Öröm és boldogság járta át a szívemet a kedvességétől, és a lágy szavaitól.
- Karácsony van, ünnepeljünk! – üvöltözött Taehyung, s mindenkinek a vidámság ült ki fáradt arcára. Hatalmas üdvrivalgás járta át kicsinyke kis lakásunkat, de az az öröm hihetetlenül jókedvre derítette mivoltunkat.
- Ha már a reggeli keretén belül így összegyűltünk, valakinek a fát fel kellene hoznia és akkor Tae, Jimin és Kookie mehettek díszíteni. – Suga taglalta az elkövetkezendőket. A reggelit mindenki gyorsan elfogyasztotta, s végül kedvesem lement a fáért, amit előző nap hozattunk a dormhoz, és levitettük az alagsorba. Hihetetlen volt, hogy eljött ez az alkalom, hogy egy csodás ünnepe tölthettünk újból együtt, s miután a fa a helyére került Suga szakmai segítségével, a három fiatal, Jimin, TaeHyung és JungKook elkezdték együtt díszíteni a lakást, néhol elejtve pár veszekedést, amit mosolyogva hallgattam végig a tűzhely melletti pultnál.
Hatalmas vigyorral az arcomon készítettem a karácsonyi menünket, ami kétféle levesből állt, több mint ötféle másodikból és egy csomó desszertből, amit a napokban a szabadidőmben készítettem NamJoonnal. Fergeteges hangulat járta át a kis lakásunkat, de annál jobb volt az az érzés, mikor pár percre elszabadulhattam a tűzhely mellől. Komótos léptekkel a szobámba battyogtam, s miután magamra csuktam az ajtót a szekrényemhez siettem, ahol az ajándékokat a ruhakupac alól előkotortam. Mindent szépen az ágyamra helyeztem, és a megfelelő csomagolópapírral bevontam az aprócska vagy nagy dobozokat, utána pedig felcímkéztem sorjában az összeset.
- Akkor lássuk csak.. – pillantottam végig az összes elkészült csomagon – Ez Jiminnek lesz, ezeket Jungkooknak adom, akkor ez itt Tae ajándéka. Itt ez a stóc pedig Hoseoké és Yoongié, Nam ajándéka pedig a nap végén lesz nála a parton. – bólintottam önmagam megerősítése érdekében, majd mindent egy hatalmas szatyorba pakoltam, figyelmetlenül.
- RapMonie hyung mit fog tőled kapni a parton? – JungKook gyerekes hangját meghallva az összes porcikám megrezdült a pániktól. Kookie besomfordált mellém, s végigpillantott a szobán, és a zacskón.
- Felhozták már a srácok a fát? – érdeklődtem kissé rémülten. Nem akartam, hogy tudomást szerezzen az ajándékáról, vagy arról, hogy a kedvesemnek mit szánok.
- Jimin és Suga mentek le érte. – vigyorodott el a legfiatalabb, majd kislisszolt a szobámból. Hatalmas megkönnyebbülés járta át a testemet, hogy egy szemernyi kérdést sem tett fel, és nem is borított ki.
Nagy boldogsággal csoszogtam ki a nappaliba, ahol a fiatalok büszkén keresgették a díszeket és viháncolva rakták fel a gyönyörű, zöld fenyőfára. A fényeket szerelmem helyezte fel az ablakkeretre, néhol összegubancolva a drótokat szenvedett vele.
- Adjad, felrakom én, mielőtt még szétszednéd teljesen. – kapta ki kezéből a világító eszközt – Te pedig inkább J-Hopenak segíts a takarítással. – utasította Suga Namot. Aprót kuncogtam, ahogy párom halk morgását meghallottam és az arcára pillantva végül a teljes nevetés elöntötte mivoltomat. A durcás arca, a kérlelő pillantásai teljesen ellágyították a szívemet, de mint legidősebb és szakácskodó ember, nem tehettem meg azt, hogy a figyelmem rá szegeződjön csak.
A konyhába visszatérve az ételekre pillantottam, amik még csak félig voltak készen. Örültem, hogy a vacsorát készítettem bőszen, de idegesített hogy még a felénél sem tartottam. Sokat bajlódtam az elkészítéssel de büszke voltam arra, hogy a finomságaim mindig elfogytak, bármennyi is volt az adag.
- Valaki segítsen! – kiáltottam ki a konyhából. Másodpercek elteltével HoSeok jött a segítségemre, aki a salátákat az elmondásom alapján elkészítette bő egy óra alatt mellettem. Az íze fenséges volt, a kinézete úgyszintén. Remekül sikeredett saláták mellett még a terítéket is szépen az étkezőbe vitte, ahol már mindenki ült.
Lassan kitotyogtam a levessekkel, amiket csak ebédnek szántam, s az asztal közepére pakolva halovány mosollyal ültem a banda vezetője és a legfiatalabb tagja közé az asztalhoz. Mindenki teli tányérokat helyezett maga elé, és tetemes mennyiségű ételt kezdtek el gyorsan magukba habzsolni. Jó volt látnom a nyomát annak, hogy megint sikerült mindent a legjobbra csinálnom, s fél órányi evés után minden étkészletet a mosogatóba vittem.
A mosogatószert ráfolyattam a tányérokra, azután pedig a forró vizet engedtem rájuk. A mosogatókesztyűt felvettem a kezeimre, a tányérokat és evőeszközöket pedig lassan elkezdtem sikálni egy mosogatószivaccsal. Háromnegyed órányi szenvedés után kikecmeregtem ráncos ujjakkal a konyhából visszamentem a szobámba, ahol az ajándékokat felkaptam. Mindet szépen átnéztem, hogy az összes megvolt-e, s miután megbizonyosodhattam arról, hogy egy sem hiányzott, kisomfordáltam a nappaliba, ahol már mindenki engem várt, és az ajándékaimat.
- Akkor, szerintem kezdhetjük. – a Bangtam Boys leadere, Kim NamJoon felkonferálta az ajándékozást. Mindenki ordítozva kereste a saját nevével ellátott csomagokat, és azok tartalmának vagy örült az adott tag, vagy sírt attól, mert olyan viccesnek tartotta magát az ajándékot, esetleg meghatódott a boldogságtól.
Mint minden évben, ezen a jeles napon is konyhai eszközöket kaptam ajándékba, de kivételesen ebben az évben egyéb olyan dolgokkal is megáldottak ezek mellett, amik a szexuális életemhez kapcsolódtak. Vicces volt, ahogy egy rózsaszín szőrös bilincset emeltem ki az egyik dobozból, amit közösen a három legfiatalabb és egyben legelevenebb barátaim vettek nekem, de emellett egy szemkötő is volt, egy bokszer, mely eléggé kirívó volt azokhoz a darabokhoz képest, amiket általában hordani szoktam. De Yoongi egy korbáccsal lepett meg, HoSeok pedig egy új szobamamusszal, amibe azonnal bele is szerettem. NamJoon sejtető mosollyal bámult rám, mikor az ajándéka hozzám került, de a kinyitását nem akartam elsietni, másnapra terveztem a sok estrém, vicces és kedves ajándék után.
- Gyerekek, köszönöm ezt a sok fergeteges ajándékot, de kicsit túlzásba estetek. – kuncogtam mondandóm közbe, ami által a többieket is arra sarkalltam, hogy nevessenek ugyanúgy.
- Hidd el Drágám, ha meglátod azt amit tőlem kaptál, nem fogsz így nevetni. – suttogta fülembe édes hangon, ami miatt a testem összes porcikája remegni kezdett. Illúziók kerítettek magába, mintegy önző démoni átok ez a férfi. Az érzéseim megpecsételődtek, s szavai elárasztották a bensőmet kéjes feszültséggel. Uralkodni alig bírtam magamon, de végül sikerült észhez térnem.
Órákat szórakoztunk a sok játékkal, édességgel és egyéb tárgyakkal,magnem eszembe ötlött, hogy nekem még dolgom volt. Visszaslisszoltam a konyhába, és a már kész ételeket egy fél perces melegítés keretén belül felforrósítottam. Az ínycsiklandozó illatok csak úgy áradtak a lakáson belül, s a segítséget nem is kérve Jimin meg is terített mindenkinek, és az ételeket is segített kicipelni az asztalhoz.
Percekig tartó habzsolásunk mindenki arcára hatalmas boldogságot varázsolt, s az evés után a mosogatás nem rám hárult. Furcsamód V mosogatott és JungKookie pedig eltörölgette az edényeket, tányérokat és étkészleteket. Meglepődtem, de halovány öröm sugárzott belőlem annak láttán, hogy kedveznek nekem.
Ennek hívén fogtam magam és a konyhát meg a nappalit elválasztó pultrésznél álltam, s NamJoon figyeltem, aki a karácsonyi fényeket fotózgatta Jiminnel együtt, aki végül annak rajzolása mellett döntött.
- Kicsim, elrabolhatlak egy rövid időre? – mosolyogtam rá kedvesen a páromra, aki azonnal rám kapta gyönyörű barna szemeit, s felállt a kanapéról. Lassan battyogott hozzám és a felöltözött alakomhoz. A bakancsát és a kabátját magára öltötte, s azonnal útnak indultunk – Elmentünk, majd jövünk! – ordítoztam a küszöbről a benti bagázsnak, akik egy hangos köszönéssel nyugtázták távozásunkat. Kezét elkapva összekulcsoltuk ujjainkat, és úgy sétáltunk végig a folyosón, a lépcsőn, majd pedig az utcán, miután kiértünk.
Sötét volt és hideg, de mégis gyönyörű volt a város. Csodálatos fények, sok kivilágított utca és rengeteg ember, pár és család sétálgatott az utcákon szüntelenül. Hihetetlen volt, ahogy a part felé haladva is ugyanilyen el nem múló pillanatok tárultak szemeink elé. Vidámság és öröm volt az ünnep, de úgy éreztem, hogy a java most kezdődhet.
Ahogy a partra értünk, az egyik kibérelt apartmanhoz sétáltunk, s szüntelenül fogtuk egymás kezét még akkor is, mikor a kulcsot elfordítottam a zárba, és kinyitottam a kis házikó ajtaját. Pompás berendezés fogadott minket, akár egy álombéli szálloda, olyan volt a kis kuckó. Az ágyon fehér és vörös takaró volt, fekete bútorok, sötétbarna fapadlózat, krém színű falak néhol piros díszítéssel, fekete keretes ágy, melyen vörös rózsaszirmok voltak elszórva. Imádtam, hogy ilyen remekül elrendezett kis vendégházban tölthettük az estét, de még volt számára egy aprócska kis ajándékom.
- Gyere, mutatok valamit. – mosolyogtam rá, s a kis kuckó emeletére vittem. Az erkélyen megállva azonnal megcsókoltam. Mámorító volt az édes ajkát marnom. Szédítő, megrészegítő volt ahogy egymás ajkaira voltunk tapadva. A kilátás a tóra valami fenséges volt. A homokos part, a holdfény ami megvilágította az egész eget, romantikussá varázsolta a körülöttünk forrongó levegőt.
A kilátás és a fények mellett, a gyönyörben pompázó tájat megfigyelve úgy döntöttem, hogy ideje lesétálnunk a partra, ahol egy aprócska kis szerkezet várt ránk. A levegő hűvös volt, de nem tántorított el minket attól, amit akartam. A gépezet ami egy tökéletesen látható helyen volt, az egy tűzijátékot kilövő eszköz volt. Nagyon szerettem azt a masinát. Mindig a legjobb alkalmakra akartam hasznosítani, de a legjobb és legfontosabb esemény amire felhasználható, úgy éreztem, hogy ez a pillanat lehetett az.
Elengedtem a kedvesem kezét, s odarohantam a szerkezethez. A megfelelő eszközöket behelyeztem, s azon nyomban el is indítottam azt. Az, amit elterveztem, tökéletesen olyan volt, amilyennek lennie kellett. A tűzijáték maga nem volt érdekes, de a tartalma annál inkább az volt. Egy aranyos szöveget lőttem ki az égbe, ami kifejezte az érzéseimet NamJoon iránt. A felirat természetesen a kedvenc színeinkből állt és remekül illett az ég sötét színéhez.
- Ez mind a te műved? – érzékenyült el párom, s egy megismételhetetlenül jó csókba invitált, amit visszautasítani képtelen lettem volna. Kezemet átdobtam nyakánál, és úgy húztam egyre közelebb magamhoz. Édes párnáival ajkaimat kényeztette, s derekamnál átfonva karjait magához préselt – Annyira édes vagy ezzel a gesztussal. – eresztett el, és halovány mosoly keretén a legromantikusabbnak vélt szavakat hallatta.
- Szeretlek. – suttogtam ajkaitól pár milliméternyire, s mosollyal az arcomon kapaszkodtam ujjaiba és elkezdtem húzni vissza az esti szállásunkra.
Visszaérve azonnal az ajkait kezdtem el marni miután az ajtót becsaptam magunk mögött, és utána a szobába kezdtem el lökni. Lassan a ruháktól  is megszabadítottam, magamról is mindent lekaptam, azután pedig az ágyra löktem. Minden percünk egy élmény volt, egy forró és tüzes pillanat. A hely, ahol egy csodás éjszakát tölthettem el Vele, újabb reményeket és erősebb érzéseket váltott ki belőlem.

- Szeretlek Kim Namjoon. – leheltem puha ajkaira egy aprócska csókot, s hagytam, hogy az álom, ami vele kezdődött a pilláimra szálljon, s elnyomott az édes álom párom mellkasán.

Szertári kényeztetés (+18)

Tapasztalat. Ennyit mondtak nekem az egyetemen a tanáraim, mikor az utolsó, diplomaosztó előtti félévemet jártam. Tesi tagozatos voltam, így minden egyes ott tanult lecke teljesen megmaradt az elmémben.

Gimnáziumban dolgozni nehéz, főleg ha olyan osztályt kell tanítani, oktatni, mely csinos lányokból áll, s pár fiúból. De közülük is Luna volt az, aki kitűnt, hiszen nem csak az arca volt gyönyörű, hanem a lábai, csípője. Igazából ő maga a tökély. Túlzás, de látni benne erőt és akaratot, hogy a formás idomait meg tudja tartani, felemelő érzés. Mikor először láttam a gimibe belépni, egy félénk lány volt, aki visszahúzódó és magába forduló is volt. De mára, végzős diákként hihetetlen mód megváltozott, s ez változtatta meg bennem a gondolatokat, a róla alkotott véleményemet.

Korán reggel keltem, hiszen ez volt az utolsó tanítási napom a végzős diákok között, így a mai nap folyamán kell lezárnom körülbelül száz diákot. Hosszúnak ígérkező nap áll előttem, így mindenben a legjobban kell nyújtanom. Kikecmeregve az ágyból azonnal a földszintre mentem, ahol lefőztem egy adag kávét, majd reggelit készítve magamnak a reggeli rutinom ezen részét megcsináltam. Miután az utolsó falatokat lenyeltem, úgy siettem vissza a szobámba, ahol előszedtem egy bokszert, zoknit, majd az öltönyömet. A táskámba belehelyezve a tornafelszerelésemet, és az irattartómat, majd előkeresve az osztályozó füzetemet is beledobva a táskámba indultam az utcára, majd magam mögött bezárva a bejárati ajtót, csoszogtam a kocsimhoz. Beszállva a járgányomba a motort azonnal elindítottam, s a gázra helyezve a lábamat, száguldottam az iskola felé. Pár piros lámpát kapva, igencsak lassan értem a munkahelyemre, de türelmesen kivárva a lámpa átváltásokat, lassan kocsikáztam, ráérősen az iskola épülete felé. Amint odaértem, a nekem kijelölt parkolóba beállva kászálódtam ki a járműből, majd egy gyors pillantást vetve a járgányomra, bizonyosodhattam meg arról, hogy bezártam.
Lomha léptekkel sétáltam be az iskola épületébe, s a tanáriba véve az irányt, azonnal ledobtam a táskámat, majd a kialakított öltözőbe besétálva azonnal átvettem a tornafelszerelésemet, mely minden egyes nap más volt. Káromra sokszor meglincseltek munkatársaim a hibáimért, de sosem érdekelt. Mindig a magam ura voltam, és mindent úgy kezeltem, ahogy kellett.
Ezen a napon természetesen egy olyan osztállyal kezdtem, akikkel eléggé nehéz bánni, de ha okos az ember, hamar rájön, hogy mire lehet szükségük. Szerették ahogy hagytam, hogy csinálják a maguk dolgait, de mégis megkaptam a tanításra alkalmas tiszteletet tőlük. Mindig olyanok voltak akikkel kilehetett jönni, csak lázadtak.
- Jelentést! – ordítoztam a csarnok bejáratánál ahogy beléptem a terembe. Mindenki azonnal vigyázzba állt, s az egyik új gyerek jött ki jelenteni. Alig szólalt meg, máris mondták a magukét a többiek – ELÉG! – kiabáltam el magam, s mindenki azonnal elcsendesedett. A névsort felolvastam, s beikszeltem a hiányzókat, majd körbenéztem a társaságon – Tíz kör futás! – fújtam bele a sípomba, majd hatalmas vigyor ült ki az arcomra, ahogy mindenki elindult.
Hosszú, kínzó köröket jártak meg a diákok, s az utolsó ember megérkeztével párba állítottam őket. Minden pár egyik tagja kezébe adtam egy labdát, s kiosztottam a további feladatokat, melyeket egészen óra végéig végezniük kellett. Tudtam, hogy utáltak emiatt, de ez volt az én feladatom, amit kiróttak rám az idekerülésem napján.
Megszokott tanmenetet követve a kicsengetés után azonnal a testnevelő tanároknak szánt tanáriba battyogtam, ahol megvártam a becsengőt, s ezzel a kedvenc kis osztályomat. Furcsa érzés volt egy osztályt teljesen közel éreznem magamhoz, de annak a tudata, hogy ott van, mindig felpezsdített. Csak miatta tudtam elviselni az osztályt, ahogy talán most is.
Becsengetés után lassan csoszogtam végig a folyosón, majd bekukucskáltam a tornaterembe, amint a cipőm orra a nyitott ajtó szegélyét megérezte. Ott volt Kyra, s mint mindig, mosolygott és nevetett. Pechemre a szűkösnek érző nadrágom jelezte, hogy a piszkos gondolataimat hessegessem el, ám olyan jó volt az arcom előtt lebegve látni néhány szaftos jelenetet, hogy egyszerűen a perverz vigyorom és késztetésem erősebb volt annál, hogy tanárként viselkedjek vele.
- Üdv mindenki! – léptem közelebb a társasághoz, ahol mindenki hatalmas üdvrivalgással köszönt, de a kiszemeltem valahogy a tiszteletet nem akarta megadni nekem, hogy kicsit jobban érezhessem magam körülöttük.
- Tanár úr, a mai napra mit talált ki nekünk? – érdeklődött megszokottan nyavíkoló hangon MiHi.
- Minden felmérőt bepótoltatok. Dupla óra van, így mindenkire van elegendő időm. – hangsúlyoztam ki az előírtakat, s ezek után Lunára néztem – Neked viszont majdnem minden hiányzik, így bent kell maradnod kilencedik órában, vagy az utolsó kettőről eljössz, és minden hiányosságosat bepótolod. – ajánlottam fel neki két lehetséges opciót, de mintha a falnak beszéltem volna, süket fülekre találtam.
- Ebéd szünet után, tanár úr. – adott kielégítő választ kérésemre – Nincs értelme azokon az órákon bent lennem, amik akkor lesznek, mert unalmasak, és állandóan oktatófilmekkel traktálnak minket. – kezdett nyafogásba, ám a padra csapva a jegyzettömbömmel, mindenki felfigyelt rám, s dühös ábrázatomat kezdték el ijedten fürkészni.
- Akkor kezdhetjük. Akiknek a nevét mondom, azoknak minden rendben van és kimaradásuk sincs. Aki nem hallja a nevét, itt várakozik a sorára. – fejeztem ki magamat egyszerűen. Mindenki fújtatni, vagy fujjogtatni kezdett a feladatokra, de ha nem teljesíttetem velük, búcsút inthetek az állásomnak, és talán a lehetőségemnek is. Összecsaptam a tenyereimet, és elkezdtem a feladatokat szépen sorjában elvégeztetni a társasággal. Mindenki a kimerültségig csinálta a kiadott bepótolni valót, s a második óra kicsengetésére mindenkivel sikerült végeznem, kivéve Lunával – Luna, akkor ebéd szünetben találkozunk. A többieknek pedig kitartást a mai további tanórákhoz. Mehettek. – intettem az osztálynak, s ismételten a testnevelői irodába tévelyegtem. Untam, hogy volt három tanórám aznap, s a többi idő pedig számomra csak puszta unalom és kín volt. Vagy beraktak helyettesíteni idióta osztályokba, vagy szimplán a női tanárok caflattak utánam, mintha annyit számított volna, hogy a férfiak között én voltam a legnépszerűbb és legfiatalabb. De volt egy másik véglete az ott tartózkodásomnak. Az értekezletek, amiken szinte semmi felszólalási jogom nem volt, oda sem tartoztam egyáltalán nem volt értelme ott lennem. Mindig annyira néztek rám, mikor a női jogokat felhozták, a tanár-diák kapcsolatokat és az egyéb szociális érveket, amiket mindig rám varrtak. Gyűlöltem ezeket az órákat, kínzó és gyötrelmes volt, ahogy a várakozás is.
Nagy nehezen kisasszéztam az irodából, és a tanáriba csoszogtam, ahol a tanárok egy része bent tartózkodott. A női szempárok rám szegeződtek, a férfiak pedig megvető pillantásokkal illettek megszokottan. Szemeimet megforgattam, és a nekem kijelölt asztalhoz sétáltam, s az azon lévő mappákat fürkészgettem. Rengeteg papírmunkát adtak, mint mindig. De a legijesztőbb és idegesítőbb az volt, ahogy bámultak rám.
- Nem tudnátok mást bámulni? – fordultam a hölgyemények felé, akiknek az arcukról lerítt a céljuk. Hogy egyszer összefeküdjek velük. Ellébecoltam köztük, sokszor befurakodtam egy-egy társaságba, ahol sok csinos hölgyet és lányt láttam trécselni. Természetesen közülük mindig kiszemeltem valamit, és ez szemet szúrt mindenkinek akik körülöttem voltak. Persze akadtak nyomulós emberek és gyávák is, de közülük is akadtak tökéletes partnernek bizonyulóak.
- Naaa Jimin, add be a derekadat. Engem kihagytál a legtöbb buliból, amibe a többi női kollégádat belevontad már. – nyaggatott Mingi, akinek a hangja egyértelműen a libabőrt varázsolta rá a bőrömre. Nagyon idegesített, ahogy rám akaszkodott. Velem egyidős, ugyanakkor kerültünk ebbe az intézménybe, de egyszer sem fordult meg a fejembe, hogy rámozdulnék. Nem tartottam nagyra, és nem is érdekelt a jelenléte. Minden egyes nap mikor idekerültünk, körülöttem legyeskedett, megkért, hogy legyek olyan kedves és fussak vele minden este, de visszautasítottam. Ez lett az ára annak, hogy végül úgy döntöttem, hogy a saját korosztályomat, és a fiatalabbakat elkerülöm. De Luna volt a megváltás és az átok is egyben, hogy így kezdtem el érezni iránta.
- Csak hagyjatok. – kaptam fel a holmijaimat, a mappákat és a ruháimat, és elindultam a megfelelő ajtó felé, ami a folyosóra vitt ki. Dühömben és zavartságomban hangos lépteket hagytam magam után, de hamar elértem a megfelelő ajtóhoz, ami a földszinten volt, a tornaterem közelében.
Becaflattam a szobába, s elhelyezkedtem a kanapén ahol sikeresen elbóbiskoltam pár percre. Jó érzés volt lehunyni a szemeimet, de az éhség jobban vonzott a munkánál és a pihenésnél. Így fogtam magam és a táskámból elővettem egy szendvicset, s elkezdtem falatozni.
A szünet hamar eltelt, az én időm pedig egyre kevesebb lett. Az óra csak ketyegett, én pedig egyre borzalmasabban kezdtem magamat érezni. Mindenféle érzés kavargott bennem, de leginkább a kétség, hogy a döntésem helyes volt-e, de ha mégsem, talán valahogy az életben helyrehozhatom. S ha nem, akkor bele kell törődnöm mindabba, amiket elkövettem eddigi életem során.
Várakoztam, kegyetlen gondolatok tépték elmémet, s minden egyes kattogás egyre feszengőbbé váltották át a nyugodt légtért, és a hangulati állapotomat. Pánikoltam, kétségbe voltam esve a hülyeségemért, de az idő, ami csupán már csak pár percet mutatott megdobogtatta szívemet. Az idegességem egyre jobban kezdett felvillanyozódó érdeklődéssé formálódni.
A csengő megszólalt, a torkomban gombóc keletkezett, a pezsgés a testemben egyre erősebbé vált. Lábaim megindultak  a kijárat felé, majd át a folyosó másik oldalára, ahol pár lépésnyire találtam a tornaterem ajtaját. A falapot kinyitottam, s perceket várakoztam.

Vártam, hogy Luna végre megjelenjen, s mikor megpillantottam a tornaterem felé haladni, a testemben minden hormon felgyülemlett. Alig takaró mininadrágja rálátást biztosított hosszú lábaira, s formás fenekére, és szintén aprócska sportmelltartója bepillantást mutatott lapos hasára és formás kebleire. Nem bírtam visszatartani magamat látványa miatt. 
Kellett. Éreztem ereimben, hogy akkor, abban a szent pillanatban magamnak akartam őt. Magam alatt akartam tudni izzadt, csillogó alakját. Beteges és perverz gondolat volt, de éreztem, ahogy a távolság csökkenéséve minden izmom csak a jelre várt, hogy behúzhassam a szertárba, és megdughassam. Igaz, utáltam emiatt magamat, de ez sem érdekelt akkor. Csókolni akartam, végig akartam szántani ujjaimat fenekén, hátán, s még a hasán is.
Ahogy elém ért, újabb kegyetlenség tárult elém, mely az önmagamban lappangó férfiasságomat kezdi szítani. Őrjöngő izgalom kezdte végigjárni mivoltomat azt sugallva, hogy itt az idő, ám tudtam, hogy nem tehetek azt, amit akarok, hiába is vágyom rá.
- Akkor kezdjük a fekvőtámaszokkal. – kísértem a bordásfalakhoz, majd az egyik padot kihúztam, s leültem rá, míg az előttem lévő lány a megfelelő pozíciót fel vette végül – Száz fekvőtámasz, száz felülés kell ahhoz, hogy átmenj a vizsgán. Ha nem tudod teljesíteni mind a kettőt négy-négy perc alatt, nem engedhetlek tovább. – vázoltam fel a helyzetét a lánynak, akinek a tekintete azonnal üressé vált. Nevetségesen édesen nézett ki, ahogy igyekezett terelni néhány szóval, de amennyire szerencsétlen, velem szemben nem jöhet össze a dolga – Akkor kezdheted. – csaptam össze tenyereimet hatalmas vigyorral az arcomon, s számolgatni kezdtem a fekvőtámaszait sorjában. 
Kínos volt, ahogy figyeltem, s tudtam, hogy érzi a pillantásaimat, amivel kiégetem a hátát. De a késztetés volt az úr az elmémben. A kívánat, a sok fáradozás és álom, amit mindig vele éltem meg. Mint egy kínzómester, olyan tökéletes volt, olyan hibátlan. Minden vágyam ő volt, de a tudat, hogy nem viszonozza ezt az érzést, sokszor elbizonytalanított, s a pokolba taszított. 
Ahogy formás fenekére vetettem némi pillantást, teljesen elvesztem alakjában. A kín csak úgy nőtt bensőmben, ám a számláló csipogni kezdett, és visszarántott a koszos és mocskos fantáziákból a való életbe.
- Kevesebb lett mint száz, de csak nyolccal. – mosolyodott el haloványan a teljesítménye miatt. Igaz, azt mondtam neki, hogy száznak kell meglennie ahhoz, hogy átengedjem, de a kitűnőhöz ez is bőven elég – Tanár úr, a felülésnél tetszik tartani a bokámat? – érdeklődött halkan, amire csak hümmögtem válaszul. Furcsa volt, hogy így megkért, de egyben a bőség zavarát is előrántotta ezzel belőlem.
Lemásztam a padlóra, s a már hátán fekvő lány bokájába kezdtem el kapaszkodni. A számlálót ismét négy percre beállítottam, majd a kezdőszót megadva a visszaszámláló elindult, és Luna elkezdte a felüléseket. Furcsa mód semmit se éreztem, csak a nyugalmat, ahogy az erőfeszítés minden apró mozdulatára az arcán jelent meg. De valami egy idő után zavarni kezdett. A lábait széjjelebb húzta, s egyik percben arra kaptam magam, hogy egyre közelebb és közelebb kerül hozzám.
Átjárt valamiféle kényszer vele kapcsolatban, majd a kaján vigyor, ami nem az én arcomon, hanem az övén jelent meg, furcsálló érzést és ábrándot váltott ki belőlem. Íriszei mélyen beleivódtak sötétbarna szempárjaimba, s ajkai milliméterekre voltak enyémtől. Ijedt arcom hatalmas vigyort kényszerített arca puhaságára, majd ismét fekvő pozícióba került. Lelkem, s testem megnyugodott, de ebben a pillanatban éreztem meg ajkamon lágy párnáinak érintését és suttogását mely azt mondja; Tégy magadévá. Őrületes érzés volt, szorító és meseszép érzésű.
- Ezt miért és...? – meglepődötten pislogtam pilláimmal mikor szabadnak éreztem ajkaimat.
- Csak maradj csendbe. – mutatóujját ráhelyezte párnáimra, ezzel elcsitítva engem. A testem bizseregni kezdett ahogy a kezeimet lehámozta bokájáról, majd felállt. Követtem ezen cselekedetét, s én is felálltam. Ismét furcsaság kezdett fellángolni mivoltomba, mikor már arra lettem végül figyelmes, hogy vékony, hosszú ujjai körbefonták csuklómat, és megszorongatta azt. Lassan elindult velem a szertárba, ahol a rumlit a tisztaság váltotta fel. Szerencsémre a jó idő a segítségemre volt és az idő amit ott tölthetünk senkit sem akadályoztathat semmivel.
A földön egy újonnan vásárolt matrac volt, amire azonnal rálökött mikor ahhoz a tárgyhoz értünk, s az ölemben foglalt helyett ezután. Ijedt ábrázatom ismét kiült arcomra, az övére pedig ismét egy kaján vigyor, ami után újból ajkaimat kezdte el lágyan marcangolni. Édes ajka megrészegített, és érintése felforrósította a bőrömet és a véremet. Apránként érintette alsó párnám minden pontját, s ezután annyira elmélyedt az apró puszikba, hogy már kénytelen voltam elmélyíteni azt.
Bizseregtem, hullámzott a gyomrom, a pilláim pedig automatikusan lecsukódtak, ahogy ízlelőszerveink gyengéd táncba fogtak. Élveztem minden percét, ahogy csókoltuk egymást, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a levegőnk szűkössége miatt el kellett eresztenünk egymás puha párnáját. Íriszeim hirtelen kitágultak a kívánattól, de mégis a sok kérdés ami felötlött elmémben, erősebb volt a vágynál és kéjnél.
- Luna te... – újból elcsitított puha mutatóujjával, s elmosolyodott haloványan.
- Shhhhh, azt akarom, hogy évezd. – suttogta ajkaimtól pár milliméternyire. Újból ráhajolt párnáimra és lágyan ráharapott alsó párnámra, ezzel egy halk nyögést kényszerített ki belőlem. Foglenyomatát dús párnája váltotta fel, s édes csókja újból és újból a megrészegítés érzésébe lökött. Kegyetlenül jó volt ahogy marta párnáimat, és ahogy ujjait lassú mozgással a hajamba vezette. Iszonyatosan jó érzés volt ahogy hozzám ért, de minden egyes alkalommal az elválás volt a legnehezebb számomra – Remélem nagyon élvezi ezt Park tanár úr. – mosolyodott el miután lassan elvált tőlem. Íriszei mélyen beleágyazódtak sötét szempárjaimba, s levegőt alig tudtam venni a közelségétől.
Ujjait lassan a nyakamról a melegítőfelsőm alá vezette ahol puha ujjait monoton lassúsággal végig vezette a mellkasomon. A hideg cikázott végig rajtam, és a verejték csak úgy csurgott le bőrömről. A mosoly ami továbbra is arcán volt, szemei amivel fürkészett megállhatatlanul némiképp ijedtséget varázsolt tekintetemre.
- Luna, ezeket miért? – kissé dadogósan kérdeztem tudatlan állapotomból kiszakadva, de mintha süket fülekre találtam volna. Óvatosan kivettem a kezét felsőm alól, de akaratos mivoltja erősebb volt, és hasamba karmolt. Halkan felszisszentem karmolására, s hanyatt feküdtem a matracon.
- Túl szexi vagy ahhoz, hogy ne csináljam meg ezeket veled. – hajolt közelebb hallójáratomhoz és halkan, kéjesen suttogta fülembe e kívánó szavakat. A verejték erősebben áradt belőlem, szemeim kitágultak, s a mérhetetlen vágy fogott el általa.
Meggondolatlanul temettem magam alá, de ezzel párhuzamosan kerültem ismét alulra. Csípőmre ült, s szépen lassan kezdett rajtam mozgolódni. A kín, vágy és kéj felülkerekedett rajtam, így gerincén végigvezettem ujjaimat, végezetül pedig rámarkoltam formás fenekére, aminek köszönhetően halkan felsóhajtott. Halovány mosoly ült ki arcomra, s erőt véve magamon újból magam alatt tudhattam gyönyörű mivoltját.
Mézédes párnáit szabdalni kezdtem fogaimmal, néhol viszont már elkalandozott kezem, s egy-egy pillanatra felsője alá csúszott. Lágyan végigsimítottam dekoltázsának ívén, s lassan hátához csúsztattam tenyeremet, ujjaimat pedig gyengéden a csathoz vezettem. Alányúltam, s a csatot szétrángattam, majd felsőjével együtt leszakítottam felsőtestéről. Pupilláim kitágultak látványára s ajkaimat lágy nyakbőrére vetettem, így ismét változtatva pozíciónkon.
- Jimin, kérlek... – suttogtam hallójáratomba, de semmit se törődve vele haladtam lejjebb a kulcscsontjáig, majd vissza puha nyakához, amit apró csókokkal, és néhány laza szívással megjelöltem. Élvezetes volt kínoznom, így rajta csüngenem, s apró nyomokat hagynom rajta. Mintha passzolnánk, úgy éreztem így teljes az életem. Vele, és az együttlétünkkel.
- Shhhhh. – csitítgattam ajkaimmal, s játékos csókba invitáltam. Éreztem, ahogy a felsőmet legszívesebben leszakította volna rólam, ahogy néhol hátamba kapott, vagy hasamba karmolt, esetlegesen már a nadrágom szegélyét kezdte el húzogatni kínzás céljából – Nem játszunk ilyet. – kaptam el kezét és a másik csuklóját elkapva a feje fölé emeltem kezeit, és lefogtam – Halkan. – vigyorodtam el, s  minden egyes porcikáját lassan ajkam nyomaival megjelöltem. Lejjebb és lejjebb haladtam testén, ám megállított.
Ellökött magától, és lerángatta rólam a felesleges ruhadarabjaimat, amik a felsőtestemet takarták. Öröm töltött el, ahogy íriszei kitágultak felsőtestem látványától, s ezzel tovább buzdított arra, hogy élvezetessé tegyem a mi kis privát programunkat.
Ajkaimmal újból játszadozni kezdtem édeskés lágy bőrén, majd lassacskán monoton mozdulatokkal haladtam egyre lejjebb. Halk sóhajok, nyögések hagyták el résnyire nyílt párnáit, s egy apró lendülettel próbálta leszaggatni melegítő nadrágomat lábaimról. Csuklóit újbóli próbálkozása eredményeképpen lefogtam feje felett egyik kezemmel, s másikkal játszadozni kezdtem. Lassan combja belső feléhez vezettem szabad kezem, és felfele kezdtem el húzni ujjaimat egészem rövidnadrágja alsó szegélyéhez. Nőiességét takaró anyagon felvezettem egészen a hasáig ujjaimat, majd azt az apró anyagot lehámoztam róla, ami lábát takarta. Természetesen fehérneműjét rajta hagytam, de az sem volt sokáig az utamba.
Újból őrjítő játékba kezdtem, domborulatát kényeztettem. Feszítő érzést és halk sóhajt váltva ki belőle elöntött a vágy, ahogy járatába vezettem két ujjamat. Attól, amit hirtelen vele tette, felsikkantott. Felemelkedett, s kívánattól őrjöngő ajkaimra mart. Nem tudtam csak úgy .elviselni ha nem érinthettem meg ajkait. Figyelmét eltereltem, s harmadik ujjamat vezettem belé, ezzel a puszta vágyát és minden érzését hagytam hogy nyögések formájában kiadja. Ujjaimat lomhán kezdtem mozgatni ki, s be.
Ábrázatom egyre jobban felvette azt az alakot, amit várhattam ettől az egésztől. Nem sokáig élvezhettem azt, amit csináltam, hiszen Luna kiszabadult a fogságomból, s lefogta a munkálkodó kezemet. Ujjaimat kihúztam belőle, ő pedig mint egy kiéhezett vad, úgy csapot le végül az engem takaró textilekre.
Leszaggatta a nadrágomat, s a bokszeremet. Ajkai hívogató szavai magával ragadtak s rátapasztottam magamat önkénytelenül, és hagytam, hogy a testünk minden apró kis porcikája összeforrjon. Testünket összedörzsöltem kissé felpezsdítettem a körülöttünk szunnyadó levegőt.
Szemeim kitágultak, ahogy éreztem kezét testünk  közé furakodni, s rákapott merev tagomra. Fel és le kezdte el mozgatni tagomon puha kezét, s ezzel az örömforrás felé kezdett el taszítani. Sóhajok, nyögések, élvezet áradt a kis szobában, ahol a sok tanszer között próbáltuk kielégíteni egymást.
- Vedd el... – igyekeztem pár szót kimondani összeszorított fogaim között, de nem bírtam. Kérésemet viszont teljesítette. 
Lábait szétfeszítettem, és beálltam közéjük. Rákaptam merev férfiasságomra, s párat húztam rajta járatától pár centire. Végül járatába vezettem péniszem teljes hosszát. Pár másodpercnyi várakozás után, hogy méretemet megszokja, lassú mozgásba kezdtem. Arcán a fájdalmat felváltotta a nyugalom. és a szenvedély és a tűz, mely gyönyörű sötét szempárjában izzott. 
Mozgásom egyre gyorsabb lett, csípőm egyre közelebb került testéhez. Hátamon körmei égető karmolásait éreztem, de bennem a láng egyre erősebben tört fel. Tempóm, csípőm mozgása, lökéseim gyorsabbak lettek, a maximumomat túlteljesítettem. 
A hátam fájt és égett, de Luna csillogó bőre teljes mértékig le tudott kötni. Ajkaira kaptam, martam, csókoltam. Nyakát, kulcscsontját aprócska foltokkal ékesítettem. Hangja néhol elcsuklott, volt mikor magasabb volt, de ez csak buzdított arra, hogy ne álljak meg. Hajamba vezette hosszú ujjait, s beletúrt sűrű hajzuhatagomba. 
Sok időt az élvezettel eltöltve éreztem ahogy teljes hosszam egyre erősebb lüktetésbe tört ki Az alattam vonagló lány orcájáról lerítt a vége a köztünk lévő eseményeknek. Arca vörösen izzott, csillogott.
Minden erőmet beleadva erőseket löktem, ezzel a legnagyobb hatást értem el. Sikított. Egyre hangosabban sikított. Elégedettség ült ki arcomra, ahogy felé hajoltam, s ajkait újból táncra hívtam az együttlétünk vége felé. Tempóm csökkent, és éreztem ahogy partnerem háta ívbe feszült, így még néhány gyorsabbnak érezhető lökést vétettem, mely hatására hangos nyögés közt éreztem ahogy körülvett a forróság.
Pár másodpercnyi tevékenykedés után, hangos moraj szakadt ki torkomból, s ugyanaz az élvezet járta át testemet, mely Lunát. Egyre lassabb és lassabb lett a mozgásom, s néhány kínzó zaj után csiga lassúsággal kihúzódtam belőle. Testünkben tengő adrenalin egy ideig még mellkasunk mozgását meghatározta, majd pár nyugodt levegővétel után visszaállt a normálisba.
Monoton lassan ledőltem mellé, s a plafont kezdtem el bámulni vigyorogva. Magamra húztam, hogy egy csókot leheljek puha ajkaira, s átöleljem csupasz, izzadt mivoltját.

- Átmentél. – mosolyodtam el, majd pár percnyi pihenő után siettettem magunkat a felöltözéssel.
Percekkel később a leszaggatott ruhadarabjainkat magunkon tudhattuk, s mintha mi sem történt volna, kisétáltunk abból az apró szobából, és a folyosóra battyogtunk, ahol elköszöntünk egymástól, és hazamentünk saját otthonunkba.