Nyaralás vagy mégsem? (+18)

Utálom a munkámat. Azóta hogy elkezdődött a nyári gyakorlatom egyre több gondom van. Csak ülök a gép előtt és gépelek egyfolytában, mintha az lenne az életem, s nem tudok belőle kiszakadni. Korán reggeltől késő délutánig koptatom az ujjaimat, s sokszor úgy érzem, hogy feleslegesen vagyok egy hatalmas cég egyik irodai titkára. Annak ellenére, hogy csak egy hónapot kell eltöltenem abban az idegesítő irodában, még így is a legrosszabb pillanataimon tudtak megtalálni. Annyira szúrta a szememet már az első héten a sok rövid szoknyás kis hölgy, ahogy ténferegtek a főnök előtt, s a férfi kollégákat is igyekeztek elcsábítani. Annyira átlátszóak és nyugtalanítóak, ahogy így meg merik tenni a lehetetlennek bizonyuló undorító lépéseket. Rosszul voltam tőlük mindig. És ezért nem bírtam azt, hogy egy iparmágnás irodájában kellett segédkeztem úgy, hogy az asszisztensének is nekem kellett lennem.

Minden egyes alkalommal mikor hazaértem az albérletbe amit legjobb barátnőmmel, YunSeoval béreltünk, kihisztiztem magam neki. Panaszkodtam a napjaimról, hogy mennyire megkeserítették a rosszmájú, és szinte már az ember képébe mászó nőcikék.. De a lakásunk sem egy átlagos emberé volt, hanem annak a nyamvadt cégnek az igazgatójáé, akinél tengetnem kellett a gyakorlati időszakomat, s hiába van már a vége fele járva az egész, egy fikarcnyi szabadidőt sem kaptam.

Mindig csak a munka meg a munka volt amit rám dobott mindenki. Még egy bögre kávét sem tudtam meginni anélkül, hogy ne szólt volna be nekem valamelyik kishitű ribanc, hogy mit képzelek magamról, hogy a munka kellős közepén leállok kávézni, mikor annyi a munka. Utáltam. Nagyon nem bírtam azokat a helyzeteket, s azt sem, hogy az igazgató szó nélkül felvett teljes állásra, így a sulim is nagyjából ugrott, hiszen ezek mellett az elmebetegek mellett nem tudnék rendesen dolgozni és tanulni. Egyiket sem. Még akkor sem, ha nagyon muszáj lenne.

- Én végeztem mára! - kiabáltam a főnök irodájának ajtaja előtt , ám mikor nem kaptam választ benyitottam, amit nem szabadott volna, hiszen az egyik kis cafkáját döngette a... dolgozó asztalán. Undorító, ahogy az enyelgésük végül kihallatszott a folyosóra, s percekkel később pedig izzadt alakjuk megjelent az ajtó küszöbén. Fancsali képet vágva elismételtem mondanivalómat, ám egy köteg begépelni valót nyomott a kezembe Byul ezzel jelezvén, hogy az ő munkáját is nekem kell elvégeznem.

Az asztalomhoz battyogva újból bekapcsoltam a gépemet, s amint teljesen betöltött állapotát jelezte, azonnal megnyitottam a megfelelő munkalapot, s gépelni kezdtem.

Órák hosszat ültem a képernyő előtt arra várva, hogy az utolsó lapot begépeljem, ám a telefonom, s az őrjöngő irodai sikongatások teljesen bediliztettek.

- Mi van már?! - idegesen beleszólva a készülékbe a másik fél szinte a levegőjét is a tüdejében tartotta, s mikor a készüléket elemeltem a fülemtől és megnéztem az illetőt, aki zavart, azonnal bocsánatot kértem a zavarodott viselkedésem miatt - Bocsi még egyszer Seo, csak az a baj, hogy a főnök megint felavatja az egyik csajszikát a íróasztalán, és nagyon zavaró, hogy plusz melót kell végeznem amiatt a cafka miatt. - hisztiztem barátnőmnek, aki egy szót sem szólt addig amíg el nem hallgattam.

- Add át üdvözletemet annak a seggfejnek, és told haza a segged, mert megvannak a jegyek a nyaralásra. - villanyozódott fel lakótársam, ám nyűgösségemben még az sem tudott felvidítani. Haza akartam volna menni, de a munka miatt nem tehettem meg ezt a lépést. Nem tudtam semmilyen választ sem adni Seonak amiatt, hogy hazamegyek-e vagy sem - Na jó, nem tudom, hogy most kivel érzi jól magát kettesben, de felhívom, és hazaküldetlek! - nyomta a szavakat a hallójáratomba, s ezeket feldolgozva már csak sípolást hallottam, miszerint letette. Fasza....!

Perceket ültem továbbra is a számítógépet bújva, s egy hangos zajra felkapva a fejemet ismét tudatosulhatott bennem, hogy a főnököm és az új szolgája élvezkedését hallgathattam egyfolytában. Ám egy hangos morajlás kíséretében alábbhagyott az egész, s másodpercek, de talán percek elteltével két csillogó bőrű és izzadt ember távozott az irodából.
Ziháltak, lihegtek mint a kutyák, s úgy néztek ki, mintha a maratont futották volna le. Nagyon idegtépő volt kiscsajt pillantásai is, aki hozzám indult, s megnézte a munkámat, amit azonnal ki is törölt.

- Kezd újra, mert nem szép az, amit írtál. - rinyálós, macskahangját meghallva felálltam és az arcába vágtam azt a köteget, amit órákkal korábban a kezembe adott.

- Csináld meg te, ha akarod, ha nem! - mormogtam képébe, majd a dzsekimet és a kis táskámat felkaptam, a telefonomat a zsebembe helyeztem és a fülhallgatóm jackdugóját a megfelelő helyre dugva, a külvilágot kizártam, s a zenére kezdtem el koncentrálni. Hallottam, ahogy utánam kiabáltak, ahogy Byul szidott, hogy mekkora egy kurva vagyok, és társai, bemutattam neki. Csak röhögtem a megnyilvánulásain, hiszen önmagáról ejtett el pár szót, s nem rólam. Nem engem emlegetett, hanem önmagát, hogy így belemerül a dolgokba és mással végezteti el a munkát annak reményében is, hogy több fizetést kaphat.
Átlátszó volt, ahogy az is, hogy a főnököm utánam jött, s a maradásra bírt, hogy csináljam meg a munkát, és kapok szabad napot. De nem hatott meg. Nem akartam maradni, ki akartam lépni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Kellett a munka, az állás amiatt, hogy az albérletet fent tudjuk tartani.

- Kérlek Mina, maradj már itt, és Byullal megcsináljátok. Haladni fogtok. - mosolygott rám biztatón Eric, s arcába vágva mindent megőrültem. Nem érdekelte a hablatyolásom - Mina, kérlek. - ismét megkért, de ez sem volt hatással rám.

- Eric, ha akarsz valamit, akkor menj Byulhoz, de engem hagyj! Első naptól kezdve kivetetted rám mindig a hálód, de nincs szerencséd. - kezdtem bele az egész maszlagomba. Annyira idegesített, ahogy fürkészett, ahogy bámult rám, s ajkaimat nézte végig - Sóvárogj a kurvád után, és engem hagyj! Szó nélkül vettél fel úgy, hogy le sem telt az egész gyakorlatom, de már így is az idegeimre mész. Nem érdekelsz! - a kezében tartott csuklómat azonnal kiszakítottam gyenge, de mégis erős fogásából, majd elindultam.
Nem hagyta, hogy elmenjek.

Újból megragadott, s maga felé fordítva derekam köré csavarta karjait ezzel közelebb húzva magához, és megcsókolt. Undorító volt, ahogy próbálta elmélyíteni, s igyekezett arra rábírni, hogy viszonozzam azt a csóknak sem nevezhető cselekedetét.

Elválásunkat egy hatalmas csattanó pofon követett, amire a még bent maradók is felfigyeltek. Nem kötött le, nem figyeltem azt a néhány szempárt, amik rám voltak szegezve. Csak trappoltam végül a lift irányába, majd Byul idegesítő hangját meghallva, majd a kitépődött hajam és érzését követve már addig jutottam el, hogy visszaadtam neki a nekem szánt erőszakos hajtépéseit. Ennek következtében mikor már a számomra megfelelő hajmennyiséget eltávolítottam fejbőréből a liftbe szálltam, s a földszint gombot megnyomva vártam, hogy becsukódjon az ajtó, és végre a földszinti csempéket járjam a kijárat felé.

Másodpercekkel később már az aulában sasszéztam kifele az utcára, s ismét barátnőm hívását meglátva kinyomtam azt. Ilyenkor sosem veszem fel, ha hazafele megyek. Este is volt már, és az idegeim is pattanásig feszültek annyira ki voltam idegileg. Nem vágytam semmi másra sem, csak egy forró fürdőre és egy nyugtató alvásra, ami elfeledtetheti velem ezt a borzalmas hetet. De amilyen szerencsém lehet mindig most sem volt semmi sem kivétel. Főleg a szabadnapomnak nevezhető szombat, amire be lettem osztva.
Annyira frusztrált az, hogy már életem se volt, hogy már azt sem bírtam észrevenni, hogy gyalog sétáltam haza egy fél órás útvonalon. Kellett a nyugalom, s azt így kaphattam meg. Nyár volt, meleg is volt ráadásul, s a nyűgösségem egyre jobban a tetőt hágta, annyira nem bírtam már magammal. Az emeletes ház harmadik szintjére érve a kulcsot gyors kikaptam a nadrágom zsebéből, s mint egy idióta úgy rontottam be az albérletbe.

- Megjöttem! – kiáltottam fel, s magam mögött becsaptam az ajtót. A cipőmet azonnal lerúgtam a lábaimról, s szélsebes futásba kezdtem a konyhába ahol Seo épp főzött – Hol vannak? – ugráltam körbe, mint egy kisgyerek.

- Energiaitalt ittál, vagy energiaszeletet fogyasztottál, hogy ilyen jó lett a kedved morcoska? – szólt le lakótársam, s a vállaimat megragadva az asztalhoz vezetett majd a kihúzott szék elé lökdösött a továbbiakban is lefogott vállaimmal, majd rányomott az ülőalkalmatosságra. – Megvacsorázunk, utána pattogj! De előtte össze kell pakolnunk és aludnunk. – terelte el a témát, aminek következtében durcásan néztem rá, és pakolászására is amint az ételt az asztalra tette – Nem hatsz meg. Szedjél, aztán egyél! – parancsolt rám, s minden kedvemet elvette tudattalanságommal.

- Jó. – durcásan választ adtam, s a parancsát teljesítve már az általam kiszedett mennyiséget falatozni kezdtem.

Ettünk és ettünk egy szó nélkül, s miután már meguntam az egészet mindent ott hagytam s a szobámba sétáltam. 

Az ajtót magam mögött becsukva haladtam a szekrényemhez, majd találomra egy rakat ruhát kiszedtem belőle, s a már az ágyamra készített bőröndömbe helyeztem azokat. Mivel még bőven volt benne hely, így a sminkcuccaimat is beledobtam.

- Mina, húzzál fürdeni! – kiáltott Seo, s a mögöttem kivágódó ajtó hangjára lettem végül figyelmes. Szemeimet megforgatva szedtem ki egy trikót és egy bugyit a fiókból, majd a fürdőszobába vettem az irányt.

Mindent levetve magamról a zuhanytálcára álltam, a zuhanyrózsa alá, s megengedtem magamra a forró, s átlátszó folyadékot. Jó érzés volt, ahogy a cseppek végig gördültek testemen, azzal minden felesleges koszt leszedve rólam. A tusfürdőmből magamra kentem egy kicsit, s perceket várva lemostam magamról azt. S mikor már tisztának éreztem bőrömet, azonnal a hideg kőre kiléptem, és a törölközőt elvéve a tartójáról magamra csavartam. Nem törődtem sem az idővel, sem az eltelt percekkel, csak álltam, törölgettem magam, s ahogy a tükörbe néztem nyúzott alakomat minden boldogság elszállt belőlem.
Úgy néztem ki, mint aki egy éve nem aludt, aki nem pihente ki magát, és valamiféle hatalmas súly nyomja a vállait. Igaz, ez voltam én a közel egy hónapos munka alatt, és amiatt, a farok főnököm miatt, aki állandóan szuggerál, és minden hülyeséget rám aggat.

- Megfulladtál, vagy kivánszorogsz egyszer? – Seo hangjára azonnal felkaptam  a  tekintetemet, s gyors a már rég megszáradt alakomra aggattam a bugyimat, s a két számmal nagyobb pólómat, majd kisétáltam a helyiségből – Azt hittem elraboltak vagy megfulladtál a kínoktól. – nevetett fel lakótársam, s egyben legjobb barátnőm, akit egy hatalmas tockossal jutalmaztam szavai miatt.
- Elmentem aludni. – válaszoltam neki a szobám küszöbén állva, s ismét a négy fal között tudva magam a takaróm alá bújtam, s azonnal elaludtam.
Másnap reggel, de lehetet már dél is az idő, valamikor felkeltem, s kitisztítva látásomat az órára pillantottam, ami már bővel a délután egy órát ütötte. Ideges voltam, egyszerűen már ordítani tudtam volna attól, hogy egy mukkot sem szólt arról, hogy mikor megyünk, de így, hogy még a hangszálaim is befuccsoltak, nem bírtam kiabálni vele.
- Csipkerózsika, van egy órád összeszedni magad, utána indulunk. – hatalmas vigyorral az arcán jelezte Seo az indulást, s alig fél óra elteltével már útra készen álltam, amit végül az indulás követett.
Nem sokkal később már a kocsinkban ültünk, s a lefoglalt szálláshelyünkre vettük az irányt, ami jó néhány órás utat igénybe vett. Egyszer én vezettem, egyszer YunSeo, de az utolsó megállónknál a kormányt végül legjobb barátnőm vette át.
Ismét egy háromnegyed órás út végénél jártunk, mikor megálltunk. Bőröndjeink a kocsiba voltak bezárva, s csak a telefonjaink, és a pénztárcánk volt nálunk, semmi más. Kérdések halmaza lepték el elmémet, de egy valami mégis jobban foglalkoztatott.

A helyszínre érve, ahol azt hittem a szállásunk lesz, hatalmas döbbenet fogadott.

Sok kislány és még több kislány fogadott itt-ott, néhol eléggé kevéske öltözékben támolyogtak a tömegben. Mégis mit keres itt ennyi kislány, és mi a jó élet folyik itt?!

Rossz látvány volt ez számomra. Lehet idősebb voltam, de annyira még nem, hogy ezt így elnézzem a fiatalabbik korosztálynak. Nem voltak maximum tizenhat évesek, de még így is kislányok voltak.

- Hova hoztál? - kérdőn rápillantottam barátnőmre, s az alkaromba belekapaszkodva valamiféle hátsó ajtóhoz húzott. Mielőtt még bevonszolt volna azon az ajtón keresztül, kiszabadítottam kezemet, s ismét kérdőn néztem rá - Ebből elegem van! Mi ez, huh?! - kértem számon, ám az ajtót kinyitotta szemeim előtt, s belökött a küszöbön át.

Csak sétáltunk a folyosón, s amint egy ismerősnek tűnő ajtóhoz értünk, a lábaim legyökereztek a hosszú kietlennek ható sok ajtós folyosó közepén. Nem hittem a szemeimnek. Az ajtóra a BTS felirat volt írva, s minden megmozdulás és pislogás nélkül meredtem rá. Seo hiába nyomogatta a felkaromat, hiába lebegtette előttem tenyerét, egyszerűen annyira lefagytam, hogy mást nem tudtam tenni csak őrült módjára nézni azt az ajtót.

- Spontán ötlet volt, vagy ki akarsz velem cseszni? – húztam fel kérdőn bal szemöldökömet, s válasz helyet egy ajtónyitás fogadott. Egy csinos lány állt az ajtóban egy sminkes dobozzal a kezében s ránk szegezve pillantását elmosolyodott.

- Ezt odaadnád a srácoknak, és szólnál nekik, hogy az első sorban leszünk majd? – Seo érdeklődő hangja azonnal gyanakvásra késztetett, ám erre a reakciómra az a kis boríték tette fel a legnagyobb késztetést kiborulásomra, amit a sminkes csaj kezébe nyomott vigyorogva – Köszönöm. – hajoltak meg egyszerre, s az előttünk ékeskedő falap bezárult.

Egy szót sem váltva egymással haladtunk végig a sivár helységben, s a közönség között találva magunkat elvegyültünk az első sorban. Mindenki visított már, kapálózott, és végül egy kiscsaj leütött meg a gyomromba könyökölt egyet. Fájt, de nem akartam kimutatni, így egy vigyort öltve arcomra próbáltam megnyugtatni a lelkemet, s az aurámat.

Percek teltek el. A fények eltűntek, a hangok megsokszorozódtak, s a sikoltások már egyre dühítőbbekké váltak. Már mikor a kezdés előtt a vásznon megjelent egy rövid videó róluk, már akkor mindenki taposta egymást. Nem bírtam. Ki akartam szabadulni abból a környezetből, s legjobb barátnőmet ki akartam faggatni arról, hogy miért nem árulta el az egészet. De az első hangnál esett le, hogy a születésnapom van, s jót akart nekem ezzel kezdésnek.

A banda megjelent, s egy intro számot lenyomva azonnal bemutatkoztak a közönségnek. Aranyosak voltak, hogy minden szemrebbenés nélkül nekivágtak a dolognak, s egy rövid előadást követően kommunikálni kezdtek a jelenlévőkkel. Valamiféle apró mosolyt az arcomra húzva néztem a társaságot, s ezzel egyben döbbenten is. Hogy miért? Mert több mint egy órás előadás után annyi vettem észre, hogy Park Jimin állt előttem hatalmas aranyos vigyorral az arcán, s úgy bámulta üresnek tűnő alakomat. Megijesztett azzal, de mással még jobban.

Az előttünk ékeskedő biztonsági rácsokat a biztonságiak szétnyitották, s engem Jiminnek, Seot pedig JungKooknak odahajítva vehettük célba a színpadot, azon a néven, hogy két szerencsés fannak énekelhetnek külön. De nem volt ilyen egyszerű a dolog, ugyanis amikor haladtunk a megfelelő lépcsőhöz a fenntartásaim egyre nagyobbak lettek, és a menekülési vágyam is. Ám nem menekülhettem el. Jimin mögöttem sétált, s mielőtt a kitűzött magassághoz értünk volna valamilyen sajgó érzés fogott el, amihez valamilyen csattanás is társult. Nem törődve vele baktattunk a színpadra helyezett két székhez, s helyet foglalva rajta vártunk egy kicsit.

A mikrofon a kezünkbe lett nyomva, s zavarodottan, de mégis vigyorogva mutatkoztunk be az embereknek, s ezután kezdődött a neheze a dolognak. A srácok énekelni kezdtek előttünk, hatalmas vigyorral az arcukon, mintha még nem találkoztak volna rajongókkal, s mintha még életükbe nem csináltak volna még ilyet.

Jimin csak bámult rám, s néha a kezemet megfogta, de a döbbenet ismét utolért akkor, mikor a mikrofont távol tartotta dús ajkaitól, s csak annyit súgott a fülembe, hogy koncert után felmegyünk hozzájuk egy kicsit dumálgatni. Ezt pedig egy kacsintás és egy eléggé szokatlan mosoly követett, ami megrémisztett. Jól állt neki, de valahogy a hideg kirázott attól, ahogy akkor nézett rám. Lehet amiatt mert közelebb kerültem hozzá annál, mint amennyinél gondolhattam volna, vagy talán amiatt, mert forró lehelete súrolta fülcimpámat.
Kínos volt.
Ahogy ültük, úgy teltek a percek, s végül a záró számot meghallva már a szívem is megenyhült, lenyugodott az éréstől, az érintésektől, s arra koncentrálhattam, hogy hazafuthatok-e, vagy mehetek megkínoztatni magamat az ördöggel, aki maga Park Jimin. Frusztrált a tény, hogy így kihasználta azt, hogy gyámoltalanul ültem mellette, míg ő előadta a számukat a srácokkal. Seora ránézve meg lerítt róla valamilyen élvezet és könyörület. De az a legjobban, hogy valamit iszonyatosan titkolt előttem, Valamit tudott, de nem mondta el, ami nagyon idegesített. Ez volt a legrosszabb, amit utáltam benne, mert tudta, hogy mi az, amivel szörnyen ki tud készíteni.
Utolsó szám végeztével mindenki meghajolt a színpadon, majd lesétálva onnan az öltözőbe lettünk beinvitálva ahol csekély tíz percet eltöltve már a srácok kocsijában tudhattuk magunkat, s a szállásukhoz vettük az irányt, a mi kocsinkat a helyszínen hagyva.
Háromnegyed óra kocsikázást, és néhány duót átvészelve a dormjuk ajtaja előtt tudhattuk magunkat, s besétálva a zárt ajtó mögé tekinthettünk.
Tágas nappali, egy rakat szoba, tiszta konyha, s plazmatévé volt a nappaliban teli videó játékokkal az alatta ékeskedő állványon. Hihetetlen volt. De pechemre nem élvezhettem ki a látványát, mert az engem fogvatartó Jimin megbökdösött, s azonnal húzni kezdett egy irányba.

Mögötte sétálva igyekeztem lányos zavaromat eltüntetni, s halk lépteit követve egy kedves, lágy szobába tévedtem, ami teli volt macsós holmikkal. Nem tudtam mire vélni, ám a tulajdonosa biztos Jimin volt, ha már mögöttem becsukta a barna színű falapot.

- Ülj csak le nyugodtan. – fogta meg aprócska kezemet, s az ágya felé kezdett el húzni, ahová végül leültetett. Nem tudtam mit szólni, még csak a gondolata sem volt meg teljesen az egész eseménynek, ami azokban a percekben történt. Egymás mellett ültünk. Én, és a kedvenc tagom a BTS-ből. Nem hittem el még akkor sem. Nem akartam Jiminnel találkozni, olyan távolinak akartam, de nem tudtam hogy ez megtörténhet-e valaha – Kérsz egy pohárka vizet? Feszültnek tűnsz. – fürkészte arcomat, s a szemembe hulló hajtincsemet a fülem mögé simította.

- Nem, nem kérek. – mosolyodtam el, miközben a kezét megfogtam, s lassan kihúztam gubancos hajszálaim közül. Bizsergető érzés volt puha ujjaiba kapaszkodni, ám hamar fel kellett eszmélnem amiatt, ha tényleg nem akartam bajba kerülni – Én akkor megyek is. – hadartam el ezt a pár szót, s mint a villám rohanni kezdtem a szobaajtó felé, ám visszahúzott. Arra számítottam, hogy a zuhanás vagy a földön lesz esedékes, érkezéssel, vagy a puha ágy közepén. De egyik sem volt. Jiminen kötöttem ki, s ajkaink majdnem találkoztak az esés hatására, ami egészen kényelmetlenné tették a köztünk lévő levegőt – Ne haragudj én... – kezdtem bele a bocsánat kérésembe, ám Jimin azonnal maga alá temette gyenge testemet.
- Befognád? Mert ha nem, én fogom befogni a szádat a számmal, és a kifulladásig foglak csókolni. – fejezte ki magát egy frappáns megszólalással, s kaján vigyort az arcára húzva fürkészte ijedt képemet – Ne félj, nem bántalak! – mászott le rólam, s felsegítve ülő pozícióba engem, azonnal beszélgetésbe elegyedtünk.

- Honnan ismeritek Seot? – tettem fel a számomra leglényegesebb kérdést, majd egy hatalmasat nyelve vártam a megfelelő választ.

- A debütálásunkkor az első sorban állt, és mikor vége volt a koncertnek csak tódultak hozzánk a rajongók, levegőt sem hagytak, JungKook meg összeesett. Nem volt jó látvány az, hogy egy rakat kislány mászik ránk, de Seo fogta magát, mindenkit elküldött, hogy levegőre van szükségünk, és JungKooknak adott vizet meg kikísérte az ajtóhoz, hogy legyen elég oxigénje. – ecsetelgette hatalmas vigyorral az arcán Jimin, s eközben közelebb araszolgatott hozzám.

- Mi...mit csinálsz? – arcát figyelve tettem fel kérdésemet, s arra lettem figyelmes, hogy ajkai ajkaimat masszírozta gyengéden. 

Félve, de belementem az egészbe, ám rövid időn belül rájöttem, hogy nem kellene ilyesmikbe belekeverednem. Így amint volt lehetőségem azonnal megszakítottam ajkai mozgását, s elszégyellve távolodtam el alakjától.

- Nem akarod? – lágy hangját meghallva egy aprót remegett testem, s ismét álló helyzetbe kerülve tyúklépésbe haladtam a kijáratom fele.

- Nem lehet. – válaszoltam kérdésére, s a kilincsre helyezve a kezemet még visszanéztem rá – Nem emiatt jöttem fel hozzád.

- A csókunknál éreztem, hogy akarsz. Pasi vagyok, és szükségem van arra, hogy mellettem legyen egy nő, aki kielégíti vágyaimat. – könnyelműen hatott szavait meghallva még a reménysugár is eltűnt belőlem, hisz reménykedtem. Valamiben próbáltam reménykedni, de tudnom kellett volna, hogy nem lehet. Hisz én húztam volna a rövidebbet, s nem ő – Mina, ne haragudj rám. Ha akarsz, akkor menj. Nem akarok neked rosszat.

Ahogy ezeket meghallottam, az ajtó előtt megrökönyödve álltam, s a jéghideg kilincset markolva valamiféle ösztönre, reagálásra vártam az agyamtól. Ám nem kaptam semmit sem.

Álltam egymagamba, s egy kéz hirtelen rásimult az enyémre, ezzel egy enyhe sokkot és bizsergést váltott ki lagymatag testemből. Érintése puha s lágy volt, mint ajkai tapintása, s arca összes vonása. Hihetetlen fiú. Kedveltem. Talán még jobban is, hisz a kedvenc bandámból a számomra legkiemelkedőbb tag állt mellettem, s fogta kezemet.

Mélyem legbelül a szerelem apró sugarait vettem észre, ahogy tömzsi ujjait szuggeráltam, s jeges érintését egyre forróbbnak éreztem. Ennek hatására, ahogy a hő megcsapta kézfejemet kihúztam tenyere alól, s visszasétáltam az ágyához, majd lefeküdtem rá.

- Miért én? – suttogtam a plafont fürkészve, mire egy nehéz súlyt kezdtem el magamon érezni – Leszállnál? Összeroppanok alattad! – helyeztem mellkasára tenyeremet, majd belemarkolva felsőjébe, s bokámat bokájába akasztva az ágy másik felébe küldtem így megszabadítva mivoltomat a súlytól.

- Hogy miért? Megválaszolom neked. – kuncogott, s ismét rajtam kötött ki – Seo mondta, hogy az olyan pasik jönnek be neked, mint amilyen én vagyok. Szóval kihasználom ezt a helyzetet. – mászott a képembe egy hatalmas vigyorral az arcán – És nekem az olyan csajszik jobban bejönnek, akik ellenállni próbálnak és van bennük olyan dolog, ami megfog. Mina, szerinted minek húztalak fel a színpadra, és miért csaptam a fenekedre? – költőien hangzó kérdését meghallva felnevettem. Nem tudtam másképpen reagálni. Vagy nevetek kínomba, vagy sírok az egész szituáció miatt. Meglőtt a szavaival, s csak bólogattam, mintha felfogtam volna a szavait – Helyes, hogy nem kell elmagyaráznom. – hatalmas vigyorát egy lágy mosoly váltotta fel, s ezt meglátva már az ellenkezéssel járó félelem is eltűnt belőlem.

Talán a szavai, talán a bizonyítási vágy, vagy maga az érzés, hogy vele lehetek kettesben váltotta ki belőlem azt, hogy habozás nélkül falni kezdtem ajkait.

Érzéki csókba invitáltam, s ez azonnal egyre forróbbá vált, heves és tüzes csókká alakult, aminek végett, már az irányítást is elvesztettük az elménk felett. Csak csókoltuk egymást, s végül ízlelőszerveink heves táncba kezdtek egymással. Ajkai édes íze megrészegített, s hagytam, hogy testem minden pontjához hozzáérjen, s mini nadrágomba belenyúlva a lágy anyaggal elfedett nőiességemet kezdte el körkörös mozdulatokkal masszírozni. Apró kéjes sóhajok hagyták el ajkaimat csókcsatánk közbe, s haját túrva igyekeztem ellazítani feszült testemet.

Miután már kellőképpen ellazultam, s képes voltam minden egyes gondolatot kiüríteni elmémből, engedtem, hogy ajkaimról nyakamra, majd kulcscsontomra tévedjen puha párnáival, amikkel lassan de biztosan a gyönyör forrásába kezdett el taszigálni. Harapni, szívni és csókolni kezdte vékony, s gyenge bőrömet, majd ezt megelégelve az atlétámtól, s egyben már melltartómtól is megszabadított, nem törődve azzal, hogy mit érezhetek azokban a kínosnak hitt pillanatokban.
Ajkaival azonnal egyik mellemet kezdte el szívni, s mellbimbómat nyalni, harapdálni, s másikat körkörös mozdulatokkal masszírozta. Csak kéjesen sóhajtottam, igyekeztem minden érzést eltaszítani magamtól, de az érintései teljesen kizökkentettek megszokott alakomból. Így mikor ismét ajkaimra talált, s ízlelőszerveink lágy táncba kezdtek egymással a felsőjétől igyekeztem megszabadítani, majd sorban jött a többi darab, amit Jimin rólam, s magáról is leszedett hatalmas vigyorral az arcán. Hogy őszinte legyek nem féltem, nem volt bennem ezek után kétség. Nem a látványa, hanem maga a késztetés volt olyan erős, ami kiváltotta belőlem azt, hogy ennyire akarjam vele a dolgot. Nem képzeltem el sose, nem tudtam belegondolni, de azokban a percekben ideje volt már eldöntenem azt, hogy igenis rászánom magam, s kell nekem az a fiú, akinek ajkai érintése, s bőre tapintása már legyengíhet.

S lábaink még fedésben voltak, de így is minden egyes érintése felperzselte fedett bőrömet. Végül pedig már odáig sikerült eljutnom, hogy ajkai után sóvárogjak. Vágytam rá. Mindenére, egyszerűen a tudata annak, hogy kettesben lehettem vele már kikészített. Ajkait csak marcangoltam, édeskés párnáit szívtam, kínoztam minden erőmből, majd mint egy állat úgy változtattam az álláson, s rajta kikötve már a csípőjén ültem, s lassú mozdulatokkal haladtam ajkaimmal végig a nyakán, majd a kulcscsontján, amit foltosra díszítettem, s végül mellkasán kikötve apró csókokkal hintettem bőre puhaságát.
Hihettem volna, hogy alábbhagy a buzgósága, ám kétségek és megaláztatások nélkül markol bele a fenekembe, majd ismét vezetni kezdett. Ajkaimtól egészen hasamig vándorolt, ujjait oldalamon végighúzva, s amint elérte nadrágom szegéjét, egy aprócska mozdulattal leszakította rólam a farmeranyagot, s eldobva azt, a fehér neműm is követhette útját. Combomra tapadt párnáival, s felfelé haladva apró csókokkal, szívásokkal díjazta válaszaimat, végül csiklómhoz érve, mint egy pióca kezdte el azt szívni. Válaszaim végig apró gyorsabb sóhajok voltak, s ívbe állt gerincem már egyre rosszabb érzést kezdett el felhozni bennem.
Egyszer még nyelve forróságát éreztem alsó tájékomon, majd egy hirtelen szúró és szörnyű érzés fogott el, amihez szintén valami párosult. Fájt, így arra sem tudtam gondolni, hogy az ujjai lehetnek-e azok, de ahogy éreztem a mozgást, a fájdalom enyhült, s már a türelmem is normalizálódott. Csak percekig éreztem azt a furcsának mondható érzést, majd végül ismét puhaságot éreztem ajkaimon, s oldalamon végigsikló érintéseket.
Élveztem, hogy egyszerre kínzott, s keltette fel bennem a vágyat az egész iránt. Feltüzelt, ahogy minden tettével más és más területeket akart elérni. Csak vettem a levegőt szaporán, ahogy elváltak párnáink egymástól, s mit sem gondolva magamtól ellöktem, s ismét rávetettem magam olyan mélységbe, amennyire nem is gondoltam, hogy el tudhatok jutni.

Csak téptem ajkait, szívtam felsőtestének összes pontját, s kínoztam a saját módszereimmel. Végül annyira belemerültem, hogy már a nadrágja szegélyénél tartottam. Vacillálás nélkül szakítottam le róla az anyagot, majd boxerére pillantva a döbbenet sugara tárult szemeim elé. Nem foglalkozva vele rángattam le az utolsó feleslegesnek vélt anyagot, majd mint egy vámpír újra a puha, bársonyos nyakát támadtam meg.

Szerettem a nyakát. Valamiért olyan terület volt számomra, amit órákon keresztül tudtam volna csókolgatni. De nem tehettem meg ezt a luxust, s amint a tudatomig eljutott, hogy alhasát érintem ajkaimmal, már a megvetés mámorában úsztattam magam.
Kétségbeesésemet kizárva rámarkoltam férfiasságára, s párszor fel, majd le húztam, végül számba helyezve igyekeztem a gyönyörforrását az egekbe emelni. Percekig kényeztettem, s hallgattam morgásait, majd miután kivettem a számból, azonnal nekem támadt, s nem törődve a bennem lakozó undorral, azonnal, a hüvelyembe helyezte nemességét, s lassú, megfontolt mozdulatokkal kezdte el bennem mozgatni tagját. Fájt. Égetett az egész, de egy idő után már elviselhetővé vált a fájdalom, s jelzés adva gyorsítani, s gyorsítani kezdett bensőmben.
Sikítottam, nyögtem, kapálóztam. Lábaimat csípőjére tekerve könnyítettem rajtunk, majd megkönnyebbülten sóhajtottam addig, míg nem gyorsított ismét, s nem helyezte rám a testsúlyát, a további kényeztetések érdekében. Nehéz volt magamon tartanom, s éreztem, ahogy összenyom maga alatt, de ezen átlépve a több perces gyorsítások közepette éreztem, ahogy a gyönyör mámorába repített a gyenge pontomat eltalálva, s elmentem.

Megérezte férfiassága körül a folyadékot, pár lökést kísérelve magamban tudhattam nedvességét, s lassítani kezdett.
A fájdalom, lüktető érzés eltűnt. Semmilyen érzékeny dolgot nem éreztem, s ennek hatására már a megkönnyebbülés súlya feszegette üres elmémet. Csak lihegtem perceken keresztül, s mikor már Jimin mellettem kötött ki, akkor már tudtam, hogy szedhetem a sátorfámat.
Lassan próbáltam felülni, s a lábaimra állni, ám nem engedte. Visszalökött maga mellé, s izzadt felsőtestén landolva már kedvem sem volt ahhoz, hogy kikeljek a puha ágyából.
- Majd reggel hazamentek, vagy este. Szabadnapunk lesz, szóval megismerhetnénk egymást. – mosolya hallatszódott szavain, s egy hümmögés kíséretében lehunytam szemeimet, annyit hallva, ahogy Seo üvölt az ajtó előtt, hogy sikerült az egész.